A Nem vagyok sorozatgyilkosban
John Wayne Cleaver megmentette a városát egy olyan hidegvérű mészárostól, aki
még az általa bálványozott sorozatgyilkosoknál is rettenetesebb tetteket vitt
végbe.
De úgy tűnik, a démon nem volt egyedül, és az eltűnése egy új fenevadat
hozott Clayton megyébe. Lassan újra gyűlni kezdenek az áldozatok a hullaházban,
és John egy új rejtéllyel találja szemben magát, amely megoldásra vár.
John azonban már megízlelte a gyilkolás ízét, és lehet, hogy a sötétebbik
oldala, amit eddig fegyverként használt a harcban – az a rémisztő alteregó,
akit csak Szörnyeteg úrként emleget – most átveszi az uralmat.
Claytonban senki nincs biztonságban, amíg John le nem győzi két
legádázabb ellenfelét: az ismeretlen démont, akit meg kell ölnie, és a belső
démonját, aki elől nem menekülhet.
Ez a díjnyertes kötet még több borzongást és izgalmat ígér, mint a
trilógia előző része. Dan Wells előre is bocsánatot kér a rémálmokért.
Dan Wells hazánkban is szép sikereket elérő debűtáló regénye, a Nem vagyok sorozatgyilkos folytatódik,
a Szörnyeteg úr 2010-ben elnyerte a legjobb regénynek járó Whitney-díjat.
A Nem vagyok sorozatgyilkos második kötetét tartom a
kezemben, címe: Szörnyeteg Úr.
Mikor a Fumax Kiadó 2012 őszének elején bejelentette
az őszi megjelenéseit, már akkor felkaptam a fejem a sorozat kezdő kötetére a Nem
vagyok sorozatgyilkosra. Miért is nem tettem volna, hisz egy kamasz,
szociopata, potenciális sorozatgyilkosról szól. A sorozat már az első résszel
megvett magának. Bár az első kötet története lezártnak tűnik, mégis van
folytatása, amit elmondhatatlanul nagy izgatottsággal és türelmetlenül vártam.
A sorozat főszereplője John Wayne Cleaver egy
tizenöt éves fiú, megszállottan érdeklődik a sorozatgyilkosok iránt. Bevallom
engem vonz a téma, igaz nem vagyok egy szakértő, de nem is idegen tőlem. John-t
viszont nem csak az érdekessége miatt foglalkoztatja ez a másoknak bizarrnak
tűnő topik, hanem mert ő maga kénytelen egy testben élni egy saját,
különbejáratú sorozatgyilkos énnel, Szörnyeteg Úrral. John nem akar
szörnyeteggé válni, ezért ellenáll a Szörnyeteg Úr pokoli csábításainak, hogy
bánthasson másokat, vagy akár gyilkoljon. Ez az állandó küzdelem, kettősség
jellemezte az egész első részt, és a második részben ha lehet még jobban
uralkodó szerepet kap. Az előző kötetben mégis kénytelen volt szabadon engedni sötét
énjét, hogy kideríthesse, ki lehet a mostani kötetben csak Clayton-gyilkosként
emlegetett tettes, aki férfiakat ölt meg, hogy megölhesse. A gyilkos bónuszként
az áldozatok egy-egy szervét is eltávolította és magával vitte. Egy normális
sorozatgyilkosnál sem szokatlan az ilyesmi, de a Clayton-gyilkos ezen felül még
természetfeletti lény is volt.
Megérezve a szabadság ízét Szörnyeteg Urat már
nehezebb John-nak féken tartania, jobban kell ragaszkodnia a saját maga által
felállított szabályokhoz. Sajnos néha ezek sem elegendőek, így kicsit lazítania
kell rajtuk pl. néha tüzet kell gyújtania, hogy valamilyen alternatív módon
kiélje pusztító késztetéseit és lecsendesítse gyilkos felét. Ebben a féken
tartásban segíti még őt a halottasházi munka, amit édesanyjával és annak
ikertestvérével Margarettel végeznek. A holttestek megtisztítása, előkészítése
megnyugtató tevékenység számára. Még többet tudunk meg a balzsamozásról, újabb
érdekes részleteket a folyamatról, és a halottak kezelési módjairól.
Mivel a regény főszereplője még kamasz, ezért
kaphatta az ifjúsági címkét, és bár olvasmányos, könnyed nyelvezetű a kötet,
mégis csak egy kis megfontolás után ajánlanám kamaszoknak, mert emellett véres,
ijesztő, durva témákkal foglalkozik.
A regény egy másik címkéje a misztikus thriller. Dan
Wells apránként adagolja nekünk a természetfeletti részleteket, igaz sajnos nem
mindig épp csak annyit tudunk meg, amennyi az adott kötet eseményeihez
szükséges. A módszer az érdeklődés fenntartására nagyon jó, azt viszont kevésbé
jó, hogy nem tudhatunk meg még többet a már eddig felvázolt természetfeletti
rétegből.
A veszély nem csak belülről fenyegeti kedvenc
szociopata tinédzserünket. Az egyik ilyen a Clayton-gyilkos ügyében nyomozó
Forman FBI ügynök, aki elég intelligens. A másik kockázati tényező, hogy új
sorozatgyilkos tűnik fel Clayton környékén, aki nőket öl, és láthatólag sokáig
kínozta is őket a haláluk előtt. Johnt persze rögtön érdekelni kezdi az eset. A
mostani nyomozása közben óvatosabbnak kell lennie, nehogy még jobban az FBI
gyanújába keveredjen. Mivel elég intelligens, ez kevesebb fáradtságába kerül.
Még jobban megismerkedhetünk John családi
helyzetével. Az anyjával nyíltabb lesz a kapcsolata az előző kötetben történtek
után, mivel már kevesebb titkot kell előle takargatni. Ám mégsem annyira nyílt,
mivel hiába szeretné vele megbeszélni a történteket, az anyja elzárkózik ez
elől, ami kissé frusztrálja Johnt.
Sok érdekes dolgot tud meg magáról ebben a kötetben.
Köztük van az is, hogy meglepetten jön rá, hogy sokan a közösségből hősként
tekintenek rá az előző kötetbeli események miatt. Különösnek tartja, mégis egy
kicsit örömmel, és büszkeséggel tölti el ez a tudat. Tántoríthatatlanul próbál
normális életet élni, beszélget a barátjával, eljár az ifjúság szórakozási
eseményeire, még a randizásba is belekóstol. Tovább erősíti az antiszociális
érzését az, hogy rájön szinte semmit sem tud a kortársairól. Valószínűleg a
szabályai miatt sem (hogy nem követhet senkit sem), meg mert egyszerűen nem
érdeklik az emberi kapcsolatok annyira. Dan Wells viszont itt is ellentmondást
mutat nekünk John kapcsán. Látszólag tényleg nem érdeklik az emberi
kapcsolatok, mégis amikor bajba kerül egy általa ismert, és mondhatni kedvelt
személy, akit akár bánthatna is, helyette védelmezi. Jó volt látni, ahogy
fejlődik, és egyre árnyaltabb lesz John karaktere, és a többi szereplőről is
még többet tudhattunk meg.
Az egész köteten végigvonul John szarkasztikus, egyedi
humora, ami még élvezhetőbbé teszi a regényt. Imádom ezt a fajta humort, talán azért, mert az enyém is hasonló. Neki sem ártana megtanulnia azt
a leckét, hogy sokszor bölcsebb ha előbb alaposan megfontolja a mondanivalóját, mielőtt kiböki.
A borító ismét nagyon tetszetős és véres lett. Az
külön bejön nekem, hogy a Nem vagyok sorozatgyilkos borítójával
ellentétben itt több a szín. Az intenzív kék szín sokkol, a falon olvasható
véres felirat már ismerősen ijesztően hat, amire rátesz még egy lapáttal a fal
egy réséből kitekint zöld színű szem. A vörös címszöveg az előző kötetéhez
hasonlóan dombornyomásos, egyfolytában arra csábít, hogy simogasd. Szerintem
maga a borító is erősíti azt a folyamatot, hogy ebben a kötetben John másik
énje Szörnyeteg Úr már nagyobb szerepet kap, és jobban ki-kitör az őt körülvevő
korlátokból.
Nem mondhatok mást, hogy ez a kötet még az előzőt is
felülmúlta, és láthatóan egyre jobb és izgalmasabb lesz a sorozat, mivel az író
mindig meg tud még lepni miket. Meg kell jegyeznem, hogy a gyilkos személyére
nem volt annyira nehéz rájönnöm, de sok más fordulat teljesen váratlan ért. Várom
nagyon a következő részt, bár tudom, hogy sok idő telik el, míg azt is kézbe
vehetem.
A könyvet köszönöm a Fumax
Kiadónak!
Történet: 5/5 pontból
Karakterek: 5/5 pontból
Kedvenc
karakter: John
Tetszett: A történet építkezése, karakterfejlődés, John kettősége és küzdelme Szörnyeteg Úr ellen, a véres részek, stb.
Nem
tetszett: -
Borító: 5/5 pontból
Kiadás: Fumax Kiadó
Oldalszám: 280
Fordította: Szebegyinszki Szilvia