2013. április 30., kedd

Dedikált könyvjelző nyereményjáték

Újabb nyereményjátékot hirdetek a blogomon!

Ezúttal dedikált könyvjelzők vannak soron.

A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál egyik legnépszerűbb ifjú szerzőjétől: 

Hannu Rajaniemi-től



A nyeremény tárgyai a következőek:

2-2 db az író által dedikált, saját készítésű laminált Kvantumtolvajos és Fraktálherceges könyvjelzők.




Tennivalók, hogy részt vegyetek a játékban:

Válaszoljatok az alábbi 2 kérdésre a könyvekhez kapcsolódóan:

Kvantumtolvaj
1, Melyik bolygóra utazik Jean le Flambeur felkutatni régi önmagát?
a, Szaturnusz
b, Mars
c, Föld

Fraktálherceg
2, Ki készítette a Fraktálherceg borítóképét?
a, Sánta Kira
b, Havancsák Gyula
c, Vass Richárd

Aki csak az egyik könyvjelzőért szeretne játszani, elég ha csak az adott könyvjelzőhöz tartozó kérdésre küldi el a választ.
Például:
Ha valaki egy Kvantumtolvajos dedikált könyvjelzőt szeretne, akkor az email tárgya legyen:
Könyvjelző  játék - Kvantumtolvaj. Ekkor természetesen csak az első kérdésre kell elküldeni a választ.
Ha valaki mindkettő könyvjelző egyik példányáért szeretne játszani, akkor az email tárgya így nézzen ki: Könyvjelző játék: Kvantumtolvaj, Fraktálherceg. Ebben az esetben mindkét kérdésre várom a választ az e-mailben.
Dupla eséllyel indulnak azok a játékosok, akik regisztrálnak a blogom Rendszeres olvasói közé. (Lásd a blogom alján.) Ez persze egyáltalán nem kötelező. Csak aki nagyon szeretne nyerni, és regisztrál, kétszer kerül majd bele a virtuális kalapba.
Tehát mivel 4 könyvjelzőért megy majd a játék a 2 hét során, ezért 4 szerencsés nyertes nevét fogom közzétenni végül a blogomon.

Az e-mailben magában tehet a következőknek kell szerepelniük:
Név: (lehet valódi, vagy becenévnév, ezt teszem majd ki blogra az eredményhirdetéskor)
Válasz(ok):
{Blogomon regisztrál név: }


A válaszokat 2013. május 13-án 20 óráig a szilmariellapjai@gmail.com címre küldjétek el. Minden játékostól csak egy megfejtést fogadok el. A nyertest e-mailben értesítem, nevét a helyes válaszokkal együtt közzéteszem majd az eredményhirdetéskor itt a blogomban. Ismét a kalapos programmal fogok majd sorsolni. A postaköltséget természetesen én állom.
Sorsolás: 2013. május 14-én reggel 8-kor. 

Játékra fel!

2013. április 23., kedd

Benyomások: XX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál


A tavalyi Könyvfesztivál után egyértelmű volt, hogy az ideire is muszáj kimennem. Szerettem volna szinte mindegyik nap kiugrani, de ez nem volt lehetséges, így egy napot tűztem ki, amikor viszont szinte egész nap kint leszek. Ez a nap lett a szombat, mely napon amúgy is több csábítónál csábítóbb kínálkozott. Meg is terveztem előre a napomat, hogy milyen programokhoz és standokhoz kell feltétlenül elnéznem.



Legnagyobb örömömre állandó társaságom is akadt könyvfesztiváli örömök mellé Nita_Könyvgalaxis személyében. Vele együtt vágtunk bele egy könyvmoly számára szinte kötelező kalandos napba.


Első utunk a B épületbe vezetett az Ad Astra és a Moly közös standjához. (Megjegyzem ez utóbbi társulásnak is nagyon örültem.) Rögtön el is merültünk az Ad Astra Kiadó szebbnél szebb kiadványainak csodálatában és a beszerzésekben. Nem siettük el a nézelődést, hisz ezen az egy standon

Én a következőkkel gazdagodtam: Kvantumtolvaj, Fraktálherceg, Behemót, az utóbbi kettőnek a bögréjével, egy cuki moxys kulcstartóval, meg sok Ad Astrás könyvjelzővel. Sajnos itt kis is merítettem a Könyvfesztiválra tervezett keretem, amit nem bánok, bár később szinte majd megszakadt a szívem még pár másik (na jó inkább rengeteg) vágyott, vagy érdekesnek tűnő könyvért.
Ezután elindultunk a Hannu Rajaniemis beszélgetésre, amire a nagy érdeklődő tömeg, és a terem kicsi befogadóképessége miatt még a küszöbig sem jutottunk el. Ám hála az Ad Astra Kiadónak, a beszélgetés felvételét később majd meg lehet nézni így mégsem maradunk le róla teljesen. 

A beszélgetés figyelése helyett inkább úgy döntöttünk, hogy kicsit felfedezzük, miket rejteget még a fesztiváli sokaság. Rögtön rábukkantunk egy igazi látványosságra a Geopen standjánál a „könyvszék” képében. Ha nem könyvekből és polcokból lenne összeállítva szívesen megpihentem volna rajta. Látványnak sem volt utolsó, ahogy az Európa Kiadó standjának tetején díszelgő stílusos óriáskönyvek mellett sem lehetett szó nélkül elmenni. Mivel idefele jövet nem értünk rá megnézni a szabad téren elhelyezkedő standokat, ezért kimentünk egy kicsit levegőzni és nézelődni. A Galaktika standjánál is jobbnál jobb könyvek kínálták magukat, a régebbiek 40%-os, az újak meg 25%-os kedvezménnyel.



Majd mennünk kellett, mert még a kezdete előtt oda szerettünk volna érni a Hannu Rajaniemi dedikálásra. Sikerült pont a kirakott dedikálós asztal jó oldalára állnunk, így benne voltunk az első ötben a dedikálós sorban. A sor egyre inkább hosszabbodott, és nemsokára Hannu is megérkezett. Hozott a laptopján egy előző nap összeütött programot, ami az emberek nevéből könyvcímeket párosítva kidobott egy új regény-, vagy novellacímet. Ezeket a személyre szóló dedikálás mellett, szintén beleírta a könyvek elejébe. A már szinte Nílus folyónyi méreteket öltő sor miatt csak az néhány embernek generált az író saját regény-, novellacímet, mert rájött, hogy így is jó sokáig el fog tartani, amíg végez. Mivel, szerencsésen, ötödikként kerültem sorra, nekem is jutott saját regénycím. Közben átadtam Hannunak a saját készítésű, természetesen magyar borítójú Kvantumtolvajos és Fraktálherceges, könyvjelzőimet. Láthatóan nagyon örült nekik, miközben megköszönte az ajándékokat. Emellett nagyon kedves, közvetlen és vicces volt, míg zavaromban azért próbáltam gyorsan néhány szót beszélgetni vele. A dedikálás befejezte után még egy kicsit álldogáltunk és beszélgettünk a stand körül. A kérdezősködőket felvilágosítottuk, mi folyik itt éppen (mondhatni inkább reklámoztuk), és jóleső módon pár ember sikerült is rávennünk, hogy megvegye Hannu valamelyik (vagy mindkét) könyvét, és hősiesen beálljon a sorba dedikáltatni. 


Közben sok mollyal összefutottunk, most nem listázom a nevüket. Nagyon örültem mind a régi, mind az új arcoknak, hogy találkozhattam velük. Sok kitartást kívántunk az Ad Astrásoknak, majd kimentünk pár molyismerőssel a parkba, hogy élvezhessük a napsütést, és egy kis erőt gyűjtsünk még pár környi nézelődéshez. Eljutottunk a D épületbe is, ahol megcsodáltuk a Könyvmolyképző legújabb példányait egy külön polcon, a régiekkel karöltve. Eltaláltunk a Ciceró standjához, ahol én kigyönyörködtem magam többek Catherynne M. Valente: A lány, aki körülhajózta Tündérföldet című könyvében. Szerettem volna megvenni, ha maradt volna még rá keretem, de ami késik nem múlik, úgyis nemsokára itt a Könyvhét is.


Az előzetes tervem az volt, hogy az egyórási Könyvmolyképző titkai című előadást nézem meg, végül változtattam rajta és helyette a fél kettőkor kezdődő beszélgetésre ültem be Ignacy Karpowicz lengyel íróval az Égiek és Földiek című könyvéről. Utólag igazán örülök, hogy így tettem, mivel nem sok ilyen profi beszélgetést hallgahattam végig, ugyanis az író mindig éppen annyit válaszolt, szépen adagolva, amennyit a szinkrontolmács kényelmesen le tudott fordítani. Az írónak  válaszai is érdekes és szokatlanok voltak, fergeteges humorral fűszerezve, ami a könyvéből is kitűnik a beszélgetésen hallottak alapján. A kiadó több érdekességgel is készült a beszélgetésre ellátogatóknak: mindenki találhatott a székén egy kínai szerencsesütit (könyves kapcsolat),  meg egy prospektust a kiadó kiadványaiból. A másik érdekesség, hogy a könyvből László Zsolt színész olvasott fel részleteket. Nem csoda, ha utána kis társaságunknak az első útja rögtön a beszélgetést követő dedikálásra vezetett, ahol páran   bűnösen el is csábultak és megvették a kicsit sem vékony könyvet és dedikáltatták. 
















A délután maradék részében sétálgattunk, elmentünk enni és inni, és még nézelődni néhány utolsó környit, hátha még maradt volna valami a Könyvfesztiválon, ami esetleg kimaradt. Sajnos nem maradhattam tovább a többiekkel, mert mennem kellett, de így is örültem, hogy velük lehettem egy darabig.
Kihagyhatatlan élmény volt! Köszönöm a Könyvfesztivál szervezőinek, hogy lehetővé tették ezt az egészet! Örültem annak, hogy sikerült sok-sok régi ismerőssel összefutnom és beszélgetnem, és még néhány új arcot is megismernem. Remélem, hogy majd a Könyvhéten ismét tudunk találkozni. Én biztosan ott leszek, valószínűleg ismét csak szombaton.

Végezetül itt van egy kép az összes fesztiváli szerzeményemről:


Julia Quinn: Micsoda éjszaka!


1824 nagyon jó év volt Daniel Smythe-Smith számára:
– három év száműzetés után visszatért Angliába
– részt vett a világ legrosszabb koncertjén
– megcsókolt egy teljesen ismeretlen hölgyet
– elhárított egy rablótámadást egy londoni utcán
– főszerepet játszott egy tízfelvonásos melodrámában
– szerencsésen túlélt egy balesetet
– ártalmatlanná tett egy őrültet
– szerelmes lett
És még csak áprilist írunk…










Várható volt már a Smythe-Smith Kvartett 1. részének a Mint a mennyben-nek a folytatása idén tavasszal. Mikor a borítóját megláttam, egyszerűen odáig lettem érte, és szintén felkerült a „Be kell szereznem!” listámra.

Daniel Smythe-Smith az előző kötetből megismert Honoria Smythe-Smith bátyja. 3 éves önkényes száműzetéséből tér haza. A száműzetés oka: egy részeg estén történt félreértés miatt párbajban súlyosan megsebezte a legjobb barátját, ezzel örökre megnyomorítva őt. Nem csoda, ha ezek után Daniel még látni sem akar semmilyen alkoholt. A hazatérésének időzítése tökéletes, mivel épp az egyik hírhedt Smythe-Smith koncertre toppan be. Az ilyen zeneestek, meg mint már tudhatjuk, nem épp fülbarátok. A Smythe-Smith hagyományok ugyanis megkövetelik, hogy a család minden hajadon nőtagjának játszania kell egy hangszeren (nem számít mennyire tehetségtelen, és sajnos a család nagy része az) és amíg férjhez nem megy fellépnie az évente megrendezett zeneesten. Itt veszi észre Daniel a zongoránál az egyik unokahúgát helyettesítő Annt, akibe azonnal beleszeret. Nem is képes tőle távol maradni, állandóan követi mindenhova, és próbálja minden lehetséges módon elcsábítani. Számomra egy kicsit önző és egocentrikusnak tűnt Daniel. Tipikusan egy olyan férfi, aki mert gazdag, nemes, és ebből kifolyólag azt hiszi, hogy szinte bármit megtehet következmények nélkül, nem törődik azzal, hogy az érdeklődése Ann iránt mennyit is árthat a lánynak. Az viszont tetszett benne, hogy mennyire szerette az unokahúgait, igaz ezt igyekezett leplezni, nem sok sikerrel.

Ann Wynter nevelőnő a három Pleinsworth lánynál, akik anyai ágon Smythe-Smith-ek, így Daniel rengeteg unokahúgai közé sorolhatóak. Igazán praktikus, józan és óvatos gondolkodású nő. A múltja egy nagy titok, amit mindáron rejtve akar tartani. Végre egy kis valóságos elem került legalább egy női főhős szomorú múltjába, emiatt is volt szimpatikus Ann egész karaktere. Azt viszont kicsit sajnáltam, hogy ismét hasonló volt a hősnő szármázának titka, mint a Tisztességes ajánlat-ban. Ann eleinte a józan esze sugallatára, az állása megtartása és a Smythe-Smith család iránti tisztelet és szeretet miatt áll ellen Daniel folyamatos ostromának. Nehéz dolga van, hisz Daniel kitartó, jóképű és nagyon elbűvölő, ráadásul Ann is vágyik a szerelemre, így lehetetlen az ellenállás egy idő után.

A Pleinsworth-lányok egyszerűen imádnivalóak! Harriet-tel ismét egy írói vénájú szereplőt vonultatott fel Julia Quinn. Igaz ő nem újságcikkeket (Penelope), vagy könyveket (Sebastian) ír, hanem színdarabokat. Amik szerintem néhol kissé bizarrak, bár ez elnézhető, hiszen még csak gyerek. A testvéreivel együtt ő is nagyon bájos, életrevaló és beszédes lányka. Francesról meg elmondhatom, hogy az egyszarvú-mániájával a lelkitársam. Már gyerekkoromtól kezdve imádom az unikornisokat és még mindig nem nőttem ki belőle. De hát miért is tettem volna, hisz olyan kecses, meseszép és misztikus lények.

Hugh Prentice volt a leginkább szerethető és a legszimpatikusabb karakter számomra az egész könyvben. Hiszen nem hibáztatta egyáltalán Danielt az őt ért tragédiában, mivel ő is hibás volt benne. Sőt inkább a saját hibájának tekintette, és Daniel 3 évnyi száműzetése alatt megkereste őt, és megkérte, hogy jöjjön haza Angliába. Nagy bátorságra, elszántságra és baráti lojalitás kell hozzá, hogy egy olyan esküt tegyen, hogy végez magával, ha Danielnek bármi baja esik. Ezzel megvédve barátját apja lehetséges bosszújától. Ráadásul kitűnő célbalövő, hűvös, végletekig nyugodt és praktikus. A Smythe-Smith Kvartett 3. része (angol címe: The Sum of All Kiss, ami kb. így hangzik magyarul: Minden csók összesége) Róla fog szólni és Lady Sarah Pleinsworth-ról (akit a „rosszulléte” miatt Ann helyettesített). Már most repesve várom ezt a kötetet. Remélem, hogy nem várat sokat magára.

A könyvet köszönöm a Gabo Kiadónak!

Történet: 5/4 pontból
Karakterek: 5/5 pontból
Kedvenc karakter: Ann, Hugh
Tetszett: Ann ellenállása és múltja, a Pleinsworth lányok, kicsit valósághűbb háttér Ann-nek, Hugh Prenctice
Nem tetszett: Daniel kicsit túlzott udvarlása Ann-nek
Borító: 5/5 pontból
Kiadás: Gabo Kiadó
Oldalszám: 340
Fordította: Bozai Ágota



2013. április 10., szerda

Dan Wells: Szörnyeteg Úr

A Nem vagyok sorozatgyilkosban John Wayne Cleaver megmentette a városát egy olyan hidegvérű mészárostól, aki még az általa bálványozott sorozatgyilkosoknál is rettenetesebb tetteket vitt végbe.
De úgy tűnik, a démon nem volt egyedül, és az eltűnése egy új fenevadat hozott Clayton megyébe. Lassan újra gyűlni kezdenek az áldozatok a hullaházban, és John egy új rejtéllyel találja szemben magát, amely megoldásra vár.
John azonban már megízlelte a gyilkolás ízét, és lehet, hogy a sötétebbik oldala, amit eddig fegyverként használt a harcban – az a rémisztő alteregó, akit csak Szörnyeteg úrként emleget – most átveszi az uralmat.
Claytonban senki nincs biztonságban, amíg John le nem győzi két legádázabb ellenfelét: az ismeretlen démont, akit meg kell ölnie, és a belső démonját, aki elől nem menekülhet.
Ez a díjnyertes kötet még több borzongást és izgalmat ígér, mint a trilógia előző része. Dan Wells előre is bocsánatot kér a rémálmokért.
Dan Wells hazánkban is szép sikereket elérő debűtáló regénye, a Nem vagyok sorozatgyilkos folytatódik, a Szörnyeteg úr 2010-ben elnyerte a legjobb regénynek járó Whitney-díjat.

A Nem vagyok sorozatgyilkos második kötetét tartom a kezemben, címe: Szörnyeteg Úr.
Mikor a Fumax Kiadó 2012 őszének elején bejelentette az őszi megjelenéseit, már akkor felkaptam a fejem a sorozat kezdő kötetére a Nem vagyok sorozatgyilkosra. Miért is nem tettem volna, hisz egy kamasz, szociopata, potenciális sorozatgyilkosról szól. A sorozat már az első résszel megvett magának. Bár az első kötet története lezártnak tűnik, mégis van folytatása, amit elmondhatatlanul nagy izgatottsággal és türelmetlenül vártam.
A sorozat főszereplője John Wayne Cleaver egy tizenöt éves fiú, megszállottan érdeklődik a sorozatgyilkosok iránt. Bevallom engem vonz a téma, igaz nem vagyok egy szakértő, de nem is idegen tőlem. John-t viszont nem csak az érdekessége miatt foglalkoztatja ez a másoknak bizarrnak tűnő topik, hanem mert ő maga kénytelen egy testben élni egy saját, különbejáratú sorozatgyilkos énnel, Szörnyeteg Úrral. John nem akar szörnyeteggé válni, ezért ellenáll a Szörnyeteg Úr pokoli csábításainak, hogy bánthasson másokat, vagy akár gyilkoljon. Ez az állandó küzdelem, kettősség jellemezte az egész első részt, és a második részben ha lehet még jobban uralkodó szerepet kap. Az előző kötetben mégis kénytelen volt szabadon engedni sötét énjét, hogy kideríthesse, ki lehet a mostani kötetben csak Clayton-gyilkosként emlegetett tettes, aki férfiakat ölt meg, hogy megölhesse. A gyilkos bónuszként az áldozatok egy-egy szervét is eltávolította és magával vitte. Egy normális sorozatgyilkosnál sem szokatlan az ilyesmi, de a Clayton-gyilkos ezen felül még természetfeletti lény is volt.
 Megérezve a szabadság ízét Szörnyeteg Urat már nehezebb John-nak féken tartania, jobban kell ragaszkodnia a saját maga által felállított szabályokhoz. Sajnos néha ezek sem elegendőek, így kicsit lazítania kell rajtuk pl. néha tüzet kell gyújtania, hogy valamilyen alternatív módon kiélje pusztító késztetéseit és lecsendesítse gyilkos felét. Ebben a féken tartásban segíti még őt a halottasházi munka, amit édesanyjával és annak ikertestvérével Margarettel végeznek. A holttestek megtisztítása, előkészítése megnyugtató tevékenység számára. Még többet tudunk meg a balzsamozásról, újabb érdekes részleteket a folyamatról, és a halottak kezelési módjairól.
Mivel a regény főszereplője még kamasz, ezért kaphatta az ifjúsági címkét, és bár olvasmányos, könnyed nyelvezetű a kötet, mégis csak egy kis megfontolás után ajánlanám kamaszoknak, mert emellett véres, ijesztő, durva témákkal foglalkozik.
A regény egy másik címkéje a misztikus thriller. Dan Wells apránként adagolja nekünk a természetfeletti részleteket, igaz sajnos nem mindig épp csak annyit tudunk meg, amennyi az adott kötet eseményeihez szükséges. A módszer az érdeklődés fenntartására nagyon jó, azt viszont kevésbé jó, hogy nem tudhatunk meg még többet a már eddig felvázolt természetfeletti rétegből.
A veszély nem csak belülről fenyegeti kedvenc szociopata tinédzserünket. Az egyik ilyen a Clayton-gyilkos ügyében nyomozó Forman FBI ügynök, aki elég intelligens. A másik kockázati tényező, hogy új sorozatgyilkos tűnik fel Clayton környékén, aki nőket öl, és láthatólag sokáig kínozta is őket a haláluk előtt. Johnt persze rögtön érdekelni kezdi az eset. A mostani nyomozása közben óvatosabbnak kell lennie, nehogy még jobban az FBI gyanújába keveredjen. Mivel elég intelligens, ez kevesebb fáradtságába kerül.
Még jobban megismerkedhetünk John családi helyzetével. Az anyjával nyíltabb lesz a kapcsolata az előző kötetben történtek után, mivel már kevesebb titkot kell előle takargatni. Ám mégsem annyira nyílt, mivel hiába szeretné vele megbeszélni a történteket, az anyja elzárkózik ez elől, ami kissé frusztrálja Johnt.
Sok érdekes dolgot tud meg magáról ebben a kötetben. Köztük van az is, hogy meglepetten jön rá, hogy sokan a közösségből hősként tekintenek rá az előző kötetbeli események miatt. Különösnek tartja, mégis egy kicsit örömmel, és büszkeséggel tölti el ez a tudat. Tántoríthatatlanul próbál normális életet élni, beszélget a barátjával, eljár az ifjúság szórakozási eseményeire, még a randizásba is belekóstol. Tovább erősíti az antiszociális érzését az, hogy rájön szinte semmit sem tud a kortársairól. Valószínűleg a szabályai miatt sem (hogy nem követhet senkit sem), meg mert egyszerűen nem érdeklik az emberi kapcsolatok annyira. Dan Wells viszont itt is ellentmondást mutat nekünk John kapcsán. Látszólag tényleg nem érdeklik az emberi kapcsolatok, mégis amikor bajba kerül egy általa ismert, és mondhatni kedvelt személy, akit akár bánthatna is, helyette védelmezi. Jó volt látni, ahogy fejlődik, és egyre árnyaltabb lesz John karaktere, és a többi szereplőről is még többet tudhattunk meg.
Az egész köteten végigvonul John szarkasztikus, egyedi humora, ami még élvezhetőbbé teszi a regényt. Imádom ezt a fajta humort, talán azért, mert az enyém is hasonló. Neki sem ártana megtanulnia azt a leckét, hogy sokszor bölcsebb ha előbb alaposan megfontolja a mondanivalóját, mielőtt kiböki. 
A borító ismét nagyon tetszetős és véres lett. Az külön bejön nekem, hogy a Nem vagyok sorozatgyilkos borítójával ellentétben itt több a szín. Az intenzív kék szín sokkol, a falon olvasható véres felirat már ismerősen ijesztően hat, amire rátesz még egy lapáttal a fal egy réséből kitekint zöld színű szem. A vörös címszöveg az előző kötetéhez hasonlóan dombornyomásos, egyfolytában arra csábít, hogy simogasd. Szerintem maga a borító is erősíti azt a folyamatot, hogy ebben a kötetben John másik énje Szörnyeteg Úr már nagyobb szerepet kap, és jobban ki-kitör az őt körülvevő korlátokból.
Nem mondhatok mást, hogy ez a kötet még az előzőt is felülmúlta, és láthatóan egyre jobb és izgalmasabb lesz a sorozat, mivel az író mindig meg tud még lepni miket. Meg kell jegyeznem, hogy a gyilkos személyére nem volt annyira nehéz rájönnöm, de sok más fordulat teljesen váratlan ért. Várom nagyon a következő részt, bár tudom, hogy sok idő telik el, míg azt is kézbe vehetem.

A könyvet köszönöm a Fumax Kiadónak!


Történet: 5/5 pontból
Karakterek: 5/5 pontból
Kedvenc karakter: John
Tetszett: A történet építkezése, karakterfejlődés, John kettősége és küzdelme Szörnyeteg Úr ellen, a véres részek, stb.
Nem tetszett: -
Borító: 5/5 pontból
Kiadás: Fumax Kiadó
Oldalszám: 280
Fordította: Szebegyinszki Szilvia

2013. április 7., vasárnap

Julia Quinn: Tíz dolog, amit szeretek magában


1 Sebastian Grey ördögien jóképű csirkefogó, akinek van egy titka.
2 Annabel Winslow a családja szavazata alapján az a Winslow, aki leginkább hajlamos kimondani, amit gondol, és az a Winslow, aki leginkább hajlamos elaludni a templomban.
3 Sebastian nagybátyja Newbury őrgrófja, és ha meghal anélkül, hogy örököst nemzene, Sebastian örököl mindent.
4 Lord Newbury gyűlöli Sebastiant, és bármit megtenne, hogy ezt megakadályozza.
5 Lord Newbury meg van győződve arról, hogy Annabel a megoldás minden problémájára.
6 Annabel nem akar hozzámenni Lord Newburyhez, különösen, amikor megtudja, hogy valaha volt egy kis románca a nagyanyjával.
7 botrányos,
8 élvezetes és
9 nagyon pajzán, és a végeredmény:
10 boldog befejezés.

A Bevelstoke- trilógia befejező, harmadik része. Julia Quinn –nek ismételten sikerült egy igazán szép és romantikus történelmi jegyeket hordozó regénnyel megismertetnie minket.
Adott az előző kötetből már megismert Sebastian Grey. Végre egy újabb szimpatikus férfi. Egy igazi csábító, aki még a könyvben, legalábbis az elején szégyentelenül gyakorolja a szebbik nem megfűzését. Vagyis az ő esetében és idejében inkább a kifűzését. Kicsit léhűtő, mégis amikor szükség van rá, akkor cselekszik, és egy hölgy becsületét, társadalmi megszégyenülését is helyrehozza. A nők kedvence, egy őrgrófság várományosa, amiért sok lányos anya vágyálma, bár a cím öröklése elég ingatag, ezért sem ostromolják annyira. Imádnivaló pasi, az a típus, aki képes szinte minden helyzetből kidumálni magát, de úgy, hogy haragudni aztán végképp nem lehet rá.
A női oldalon meg Annabel Winslow, egy szegényebb népes nemesi család legidősebb gyermeke. Miss Winslow a családja egyre növekvő problémái és jobb megélhetése miatt kénytelen elgondolkozni azon, hogy egy visszataszító öreg őrgrófhoz menjen hozzá.
Aztán ott vannak a mellékszereplők is. Lady Olivia Valentine (lánykori nevén Bevelstoke) itt már egy tiszteletreméltó férjes asszony, és nem az a kalandra vágyó, nagyszájú lány, akit az előző kötetből megismertünk. Ő ügyel arra is, hogyan kerülheti el Annabel de maradjon szégyenben, hanem emelt fővel kerülhessen ki egy félreértésből. Mivel a társadalomban, főleg a londoni társaságban a látszat nagy úr.
Annabel nagymamája egy igazán praktikus gondolkozású hölgy, akinek az értékrendje és morálja az akkori kor szerint akár botrányos is lehetne. Hiszen nyíltan megmondja unokájának, hogy nyugodtan tarthat szeretőt, ha nem kedveli a férjét. Emellett egy kicsit túlzottan szereti az alkoholt, nem ébreszthetik fel korán. Remekül tud vészhelyzetek kezelni, és megvédeni az unokáját, ha a szükség úgy hozza. Nem utolsó sorban remek humora van.
Lord Newbury-ről kevés jó dolgot lehet mondani, vagyis igazából semmit sem. Úgyhogy mondok helyette pár rosszat. Egy öntelt, arrogáns, önző, perverz, pedofil idős úr, aki még Annabel nagymamájánál is öregebb. Annyira gyűlöli unokaöccsét, hogy semmiképpen nem akarja, hogy ő örökölje az őrgrófi címet. Ezen okból kifolyólag elszántam feleséget keres, méghozzá olyat, aki kinézetre termékeny (széles csípő), így biztosan lesz gyereke. Nála visszataszítóbb karakterrel eddig nem is találkoztam Julia Quinn regényeiben. El is nyerte nálam az 1. helyezettet a legellenszenvesebb Julia Quinn-szereplők listámon.
A történet igazán egyszerű, és talán ismerősnek is tűnhet. Annabel és Sebastian úgy találkoznak először, hogy nem tudják a másikról, hogy kicsoda. Ugyanis Annabel-nél fennáll az esély, hogy Sebastian nagybátyjának, Lord Newbury-nek lesz a menyasszonya. Mivel csak később jönnek rá, a másik kilétére, így flörtölnek egymással, és kicsit megkedvelik a másikat. Természetesen miután rájönnek a másik nevére, már igyekeznek tartani a távolságot, de ez nem sikerült, mert önkéntelenül is összefutnak. (Ez a helyzet kissé hasonlít a Bridgerton-sorozat első részéből Simon és Daphne megismerkedésére.) Pletyka tárgyává válnak, aminek következményeként Lord Newbury „elhagyja” Annabelt. Olivia tanácsára Sebastiannak udvarolnia kell Annabel-nek, hogy újra felkeltse a lány iránt az érdeklődést. De ez az áludvarlás nem várt eseményeket és érzelmeket idéz elő. (Mondom, hogy ismerős valahonnan a történet egy része.) Julia Quinn a várható elemek mellett, váratlan, érdekes, újabb részekkel bővíti ezt a kötetet, ezektől válik egyedivé a regény.
A borító most kevésbé lett szép és figyelemfelkeltő, mint az előzőek, amit sajnáltam is kicsit.
Igazán kár, hogy ez a sorozat csak egy trilógia, mivel szívesen olvastam volna Winston-ról, Olivia ikertestvéréről, vagy Harry öccséről, Edward-ról is, aki itt még olyan fiatal és bohó. 



Történet: 5/5 pontból
Karakterek: 5/5 pontból
Kedvenc karakter: Sebastian, Harry, Olivia, Annabel nagymamája
Tetszett: Annabel vonzódása Sebastian irán, Sebastian foglalkozása, Olivia és Harry feltűnése
Nem tetszett: Könnyen kitalálható volt Sebastian jövedelemforrása.
Borító: 5/4 pontból
Kiadás: Gabo Kiadó
Oldalszám: 392
Fordította: Palásthy Ágnes

2013. április 6., szombat

Scott Westerfeld: Leviatán


Ezerkilencszáztizennégyet írunk. Az Osztrák-Magyar Monarchia trónörökösét, Ferenc Ferdinánd főherceget meggyilkolták, és egész Európa a háború küszöbére sodródik.
Két tábor áll szemben egymással összebékíthetetlenül: a gépimádó barkácsok és a darwinisták, akik sosem látott fajzatokat tenyésztenek háborús célokra.
Ferenc Ferdinánd fia, Sándor herceg az egymásnak feszülő nagyhatalmak figyelmének középpontjába kerül, és menekülni kénytelen szülei gyilkosai elől.
Útja keresztezi Deryn Sharpét, a skót lányét, aki fiúnak öltözve szolgál a brit légierőnél.
Az egyikük barkács – a másik darwinista, és mindketten súlyos titkokat őriznek.
Harcok, veszedelmek és intrika szegélyezik útjukat, a nyomukban pedig ott liheg a háború.



Már sok jót hallottam a többi molytól a Leviatánról, így már nagyon vártam, hogy milyen lesz. Ez a könyv a Leviatán-trilógia első kötete. Műfaját tekintve ifjúsági steampunk regény. Egy valami lepett meg igazán mikor belefogtam a könyvbe, ez pedig a nagy betűméret (kb. 14-es) és a 1,5-es sorköz. Aztán tudatosodott bennem, hogy az ifjúsági címke miatt lett ilyen a könyv szerkesztettség, mivel így az ifjabb generáció számára is élvezhetőbbnek és könnyedebbnek tűnhet a regény, a maga több mint 500 oldala ellenére is. Nekem a Diaszpóra után megkönnyebbülés volt egy ilyen szellősebb könyvet olvasni. A könyv egyszerűen érdekes és olvasmányos volt. Ez szerintem nem csak attól lehetséges, hogy besorolható az ifjúsági kategóriába is, hanem még sokminden mástól is. Már elején beszippantott, szinte együtt sodródtam a lépegető hullámzó mozgásával, és együtt szálltam a medúzaszerű huxley-val.
A könyv váltott narrációban íródott, vagyis két főszereplő van, és ők mesélik el a saját szemszögükből a velük történő eseményeket.

Az egyik főszereplő Sándor Habsburg herceg, aki hirtelen lett árva, távoli családja, vagy inkább rokonai egyáltalán nem megértőek, csak apja hű hívei állnak mellette és segítenek neki. Egy leendő uralkodóhoz méltó nevelést kapott, mégis sokszor tapasztalatlan, naiv, és túl büszke meg gőgös egy kicsit. Sándor a barkácsokhoz tartozik, akik gépeket használnak a közlekedés, a harchoz és a mindennapi életüket is azok uralják. A könyvnek ez a rész adja meg az úgynevezett "steampunk" vonalat. 






A másik főszereplőnk Deryn Sharp a brit légierőhez felvételiző skót kadét. Egy nagy titka van: ő egy lány. Mégsem törődik a szabályokkal és a hagyományokkal, mivel apja repülésszeretetét örökölte, ezért eltitkolva valódi nemét, elkezd szolgálni a légierőnél. Mindezt családja megértésével, viszonylagos egyetértésével és támogatásával teszi. Hiába kapott lányhoz illő nevelést, mégis inkább fiúnak tetteti magát, csakhogy valóra váltsa az álmát, és repülhessen. Mivel Deryn a brit darwinistákhoz kötődik, ezért náluk génmanipulációval létrehozott néha mitológiai lények népesítik be a világuk legtöbb terét. Ezeket a DNS-koholmányokat a barkácsok, sőt még néhány darwinista nép tagjai is istentelennek tartják. 



Két főszereplőnkben egyaránt találtam szerethető, rokonszenves vonásokat. Talán azért is kedvelhetőek, mert egyszerűen csak emberek, nem szuperhősök, vámpírok, vérfarkasok, vagy bármi ilyesmik. Egyáltalán nem tökéletesek, és pont ez teszi a karakterüket hihetővé, mert hibákat követnek el, erőfeszítéseket tesznek, elfáradnak, megsérülnek stb.

A Leviatán világa nagyon lenyűgöző, és nem mellékesen elég aprólékosan kidolgozott. Nem beszélve a történetről, amihez foghatót, eddig még nem olvastam.

A barkácsok gépeinek leírása lenyűgöző, és némelyiket én is nagyon szívesen elvezetném. Igaz, ha elromlanak, vagy megsérülnek és nincs megfelelő alkatrész vagy üzemanyag, akkor már nem lehet velük közlekedni. Ennek ellenére kipróbálnék egy lépegetőt, vagy zeppelint, de egy Wotan-osztályú fregattot is.









Míg a darwinisták egy környezetvédőbb vonalat képviselnek a maguk koholt lényeivel. Még az "üzemanyag" utánpótlásuk a lényeknek is természetes módon történik, így csak ha nagyon súlyos sérülést kapnak, vagy meghalnak, akkor állnak csak végleg meg. Szerintem egyszerűen bámulatosak ezek a lények, különösen maga a Leviatán, meg a Huxley-lebegők, a farkas-tigrisek, a futárgyíkokat inkább kissé bizarrnak találtam. 




Mindezek mellett a könyv cselekménye egy igen kegyetlen, komoly és véres időszakba játszódik, egy alternatív I. világháború kitörésekor. A főszereplőink mégis két kamasz, két teljesen eltérő közegből, eltérő nézetekkel, akiknek az élete a háború kezdete mellett, épp sorsdöntő fordulatot vett. Ellensúlyozva a könyv komoly hangulatú témáját, Westerfeld fantasztikus és nagyon képies leírásokkal tárja elénk nemcsak az eseményeket, hanem a tájak, a barkács gépek és a darwinista lények leírását. A könyv cselekménye folyamatosan építkezik, könnyen követhető és eléggé akciódúsra sikerült, nemhiába sodródunk az eseményekkel, ami a gördülékeny szövegnek is köszöntő.
A Leviatán egy darwinista kreálmány, egy hatalmas repülő bálna, ami persze ennél jóval több, és a működése, élete is sokkal összetett és bonyolultabb, mint bármelyik általunk eddig ismert biológiai élőlényé.


"Egy óriási légbestia bukkant elő a szürke fellegekből, fény visszaverő, ezüstös háta csillogott a napfényben. Gigászi volt – nagyobb, mint a Szent Pál-székesegyház, hosszabb, mint az óceánjáró Orion csatahajó, amelyet előző héten a Temzén látott. A csillogó henger zeppelinre hajazott, de oldalán csillók mozgása pulzált és körülötte szimbióta denevérek és madarak rajzottak… A légbestia közelebb repült és Deryn már ki tudta venni a fajzat hasa alá függesztett gondolát. A parancsnoki híd ablakai alatt lassan élesebbé váltak a harminc centis betűk…Leviatán… A Leviatán testét egy bálna életfonalaiból alkották meg, de terveibe több száz másik fajt is beleszőttek, megszámlálhatatlan teremtmény kapcsolódott össze benne, akár egy stopperóra fogaskerekei. Koholt madarak rajai nyüzsögtek körülötte – felderítők, harcosok, élelmet gyűjtő ragadozók."



A Leviatán sok helyen előfordul, igaz inkább tengeri szörnyként. A Bibliában Jób könyvében így írnak róla: „fogai körül rettegés lakik”. „felkavarja a mély vizet, mint a fazekat, a tengert olyanná teszi, mint a festékedény. Maga után világos ösvényt hagy, azt hinné az ember, hogy a tenger megőszült”.
A mitológiában is megtalálható a Leviatán alakja. Egészen az emberiség történetének kezdetein keletkezett közel-keleti mítoszokban is olvashatunk ilyen ősi tengeri lényekről. A görögöktől kezdve a vikingekig számtalan nép monda- és hiedelemvilágában megtalálhatók még ezek a tengeri szörnyek, és mindenhol jelentős szerepet kapnak.

A könyv attól is különleges, hogy tele van Keith Thompson gyönyörűséges fekete-fehér rézkarcszerű illusztrációival, amiket nem győztem nézegetni. A Leviatán-trilógiáról készült rajzait, és persze más egyéb munkáit is, itt nézhetitek meg. A Vass Richárd által tervezett borító meg csodaszép és tökéletesen illik a könyv hangulatához. A honlapján nemcsak az amerikai olvasók, hanem maga Scott Westerfeld is totál odavoltak érte.
Tetszett, hogy Westerfeld az Utószóban leírta, hogy mik a valóságban is megtörtént események, és mik azok, amiket ő tett hozzá. Ettől lett hitelesebb és még izgalmasabb a Leviatán alternatív történelmi világa.

Már alig várom, hogy kezembe vehessem a folytatást: Behemót, aminek a borítója szintén szemgyönyörködtetően szép lett, ezúttal Deryn Sharp-ot láthatjuk büszkén feszíteni, zöld alapszínnel a borítón.
A Behemót várható megjelenése április 18-án, a Könyvfesztivál első napján lesz.








Történet: 5/5 pontból
Karakterek: 5/5 pontból
Kedvenc karakter: Sándor herceg, Dr. Barlow, Volger vadgróf
Tetszett:
Nem tetszett:
Borító: 5/5 pontból
Kiadás: Ad Astra Kiadó
Oldalszám: 540
Fordította: Kleinheincz Csilla
Illusztrálta: Keith Thompson
Borítóterv: Vass Richárd





A könyvet köszönöm az Ad Astra Kiadónak!

Végezetül itt van először a könyv fantasztikus trailere: