Dan Wells: Szörnyeteg Úr

A Nem vagyok sorozatgyilkosban John Wayne Cleaver megmentette a városát egy olyan hidegvérű mészárostól, aki még az általa bálványozott sorozatgyilkosoknál is rettenetesebb tetteket vitt végbe.

De úgy tűnik, a démon nem volt egyedül, és az eltűnése egy új fenevadat hozott Clayton megyébe. Lassan újra gyűlni kezdenek az áldozatok a hullaházban, és John egy új rejtéllyel találja szemben magát, amely megoldásra vár.

John azonban már megízlelte a gyilkolás ízét, és lehet, hogy a sötétebbik oldala, amit eddig fegyverként használt a harcban – az a rémisztő alteregó, akit csak Szörnyeteg úrként emleget – most átveszi az uralmat.

Claytonban senki nincs biztonságban, amíg John le nem győzi két legádázabb ellenfelét: az ismeretlen démont, akit meg kell ölnie, és a belső démonját, aki elől nem menekülhet.

Ez a díjnyertes kötet még több borzongást és izgalmat ígér, mint a trilógia előző része. Dan Wells előre is bocsánatot kér a rémálmokért.

Dan Wells hazánkban is szép sikereket elérő debűtáló regénye, a Nem vagyok sorozatgyilkos folytatódik, a Szörnyeteg úr 2010-ben elnyerte a legjobb regénynek járó Whitney-díjat.

A Nem vagyok sorozatgyilkos második kötetét tartom a kezemben, címe: Szörnyeteg Úr.

Mikor a Fumax Kiadó 2012 őszének elején bejelentette az őszi megjelenéseit, már akkor felkaptam a fejem a sorozat kezdő kötetére a Nem vagyok sorozatgyilkosra. Miért is nem tettem volna, hisz egy kamasz, szociopata, potenciális sorozatgyilkosról szól. A sorozat már az első résszel megvett magának. Bár az első kötet története lezártnak tűnik, mégis van folytatása, amit elmondhatatlanul nagy izgatottsággal és türelmetlenül vártam.

A sorozat főszereplője John Wayne Cleaver egy tizenöt éves fiú, megszállottan érdeklődik a sorozatgyilkosok iránt. Bevallom engem vonz a téma, igaz nem vagyok egy szakértő, de nem is idegen tőlem. John-t viszont nem csak az érdekessége miatt foglalkoztatja ez a másoknak bizarrnak tűnő topik, hanem mert ő maga kénytelen egy testben élni egy saját, különbejáratú sorozatgyilkos énnel, Szörnyeteg Úrral. John nem akar szörnyeteggé válni, ezért ellenáll a Szörnyeteg Úr pokoli csábításainak, hogy bánthasson másokat, vagy akár gyilkoljon. Ez az állandó küzdelem, kettősség jellemezte az egész első részt, és a második részben ha lehet még jobban uralkodó szerepet kap. Az előző kötetben mégis kénytelen volt szabadon engedni sötét énjét, hogy kideríthesse, ki lehet a mostani kötetben csak Clayton-gyilkosként emlegetett tettes, aki férfiakat ölt meg, hogy megölhesse. A gyilkos bónuszként az áldozatok egy-egy szervét is eltávolította és magával vitte. Egy normális sorozatgyilkosnál sem szokatlan az ilyesmi, de a Clayton-gyilkos ezen felül még természetfeletti lény is volt.

 Megérezve a szabadság ízét Szörnyeteg Urat már nehezebb John-nak féken tartania, jobban kell ragaszkodnia a saját maga által felállított szabályokhoz. Sajnos néha ezek sem elegendőek, így kicsit lazítania kell rajtuk pl. néha tüzet kell gyújtania, hogy valamilyen alternatív módon kiélje pusztító késztetéseit és lecsendesítse gyilkos felét. Ebben a féken tartásban segíti még őt a halottasházi munka, amit édesanyjával és annak ikertestvérével Margarettel végeznek. A holttestek megtisztítása, előkészítése megnyugtató tevékenység számára. Még többet tudunk meg a balzsamozásról, újabb érdekes részleteket a folyamatról, és a halottak kezelési módjairól.

Mivel a regény főszereplője még kamasz, ezért kaphatta az ifjúsági címkét, és bár olvasmányos, könnyed nyelvezetű a kötet, mégis csak egy kis megfontolás után ajánlanám kamaszoknak, mert emellett véres, ijesztő, durva témákkal foglalkozik.

A regény egy másik címkéje a misztikus thriller. Dan Wells apránként adagolja nekünk a természetfeletti részleteket, igaz sajnos nem mindig épp csak annyit tudunk meg, amennyi az adott kötet eseményeihez szükséges. A módszer az érdeklődés fenntartására nagyon jó, azt viszont kevésbé jó, hogy nem tudhatunk meg még többet a már eddig felvázolt természetfeletti rétegből.

A veszély nem csak belülről fenyegeti kedvenc szociopata tinédzserünket. Az egyik ilyen a Clayton-gyilkos ügyében nyomozó Forman FBI ügynök, aki elég intelligens. A másik kockázati tényező, hogy új sorozatgyilkos tűnik fel Clayton környékén, aki nőket öl, és láthatólag sokáig kínozta is őket a haláluk előtt. Johnt persze rögtön érdekelni kezdi az eset. A mostani nyomozása közben óvatosabbnak kell lennie, nehogy még jobban az FBI gyanújába keveredjen. Mivel elég intelligens, ez kevesebb fáradtságába kerül.

Még jobban megismerkedhetünk John családi helyzetével. Az anyjával nyíltabb lesz a kapcsolata az előző kötetben történtek után, mivel már kevesebb titkot kell előle takargatni. Ám mégsem annyira nyílt, mivel hiába szeretné vele megbeszélni a történteket, az anyja elzárkózik ez elől, ami kissé frusztrálja Johnt.

Sok érdekes dolgot tud meg magáról ebben a kötetben. Köztük van az is, hogy meglepetten jön rá, hogy sokan a közösségből hősként tekintenek rá az előző kötetbeli események miatt. Különösnek tartja, mégis egy kicsit örömmel, és büszkeséggel tölti el ez a tudat. Tántoríthatatlanul próbál normális életet élni, beszélget a barátjával, eljár az ifjúság szórakozási eseményeire, még a randizásba is belekóstol. Tovább erősíti az antiszociális érzését az, hogy rájön szinte semmit sem tud a kortársairól. Valószínűleg a szabályai miatt sem (hogy nem követhet senkit sem), meg mert egyszerűen nem érdeklik az emberi kapcsolatok annyira. Dan Wells viszont itt is ellentmondást mutat nekünk John kapcsán. Látszólag tényleg nem érdeklik az emberi kapcsolatok, mégis amikor bajba kerül egy általa ismert, és mondhatni kedvelt személy, akit akár bánthatna is, helyette védelmezi. Jó volt látni, ahogy fejlődik, és egyre árnyaltabb lesz John karaktere, és a többi szereplőről is még többet tudhattunk meg.

Az egész köteten végigvonul John szarkasztikus, egyedi humora, ami még élvezhetőbbé teszi a regényt. Imádom ezt a fajta humort, talán azért, mert az enyém is hasonló. Neki sem ártana megtanulnia azt a leckét, hogy sokszor bölcsebb ha előbb alaposan megfontolja a mondanivalóját, mielőtt kiböki. 

A borító ismét nagyon tetszetős és véres lett. Az külön bejön nekem, hogy a Nem vagyok sorozatgyilkos borítójával ellentétben itt több a szín. Az intenzív kék szín sokkol, a falon olvasható véres felirat már ismerősen ijesztően hat, amire rátesz még egy lapáttal a fal egy réséből kitekint zöld színű szem. A vörös címszöveg az előző kötetéhez hasonlóan dombornyomásos, egyfolytában arra csábít, hogy simogasd. Szerintem maga a borító is erősíti azt a folyamatot, hogy ebben a kötetben John másik énje Szörnyeteg Úr már nagyobb szerepet kap, és jobban ki-kitör az őt körülvevő korlátokból.

Nem mondhatok mást, hogy ez a kötet még az előzőt is felülmúlta, és láthatóan egyre jobb és izgalmasabb lesz a sorozat, mivel az író mindig meg tud még lepni miket. Meg kell jegyeznem, hogy a gyilkos személyére nem volt annyira nehéz rájönnöm, de sok más fordulat teljesen váratlan ért. Várom nagyon a következő részt, bár tudom, hogy sok idő telik el, míg azt is kézbe vehetem.

A könyvet köszönöm a Fumax Kiadónak!

Történet: 5/5 pontból

Karakterek: 5/5 pontból

Kedvenc karakter: John

Tetszett: A történet építkezése, karakterfejlődés, John kettősége és küzdelme Szörnyeteg Úr ellen, a véres részek, stb.

Nem tetszett: -

Borító: 5/5 pontból

Kiadás: Fumax Kiadó

Oldalszám: 280

Fordította: Szebegyinszki Szilvia