Stephenie Meyer: A burok - könyv vs. film

Előre figyelmeztetek mindenkit, hogy a bejegyzés spoilerek tartalmazhat mind a könyvből, mind a filmből!

 Könyv

vs.

Film

A Földet elfoglalta a világűrből érkező idegen faj, amelynek tagjai irányításuk alá vonják az emberek elméjét, miközben testüket érintetlenül hagyják. Az emberiség túlnyomó része feladta, az ő testük már csak egy burok. A betolakodók magukkal hozták a rák ellenszerét, megszüntették a háborúkat, a Földet paradicsommá változtatták. Saját maguk számára.

Amikor egy nagyhírű, különc, világról világra vándorló lélek érkezik a bolygóra, az utolsó lázadók egyikének testét kapja ittlétéhez. A Vándor, aki Melanie Stryder testébe költözik, ismeri a nehézségeket és kihívásokat, amelyekkel szembe kell néznie egy emberi burokban élve. Tud a mindent elsöprő érzelmekről és a mindennél erősebb emlékekről. Egyvalamire azonban nem készült fel. Arra, hogy új testének előző lakója nemhogy nem költözött ki a burokból, de egyenesen visszaköveteli a tulajdonát. Melanie nem hajlandó feladni, nem hajlandó eltűnni.

Ő egy kőkemény lány, aki a végsőkig küzdeni fog a testébe betolakodó idegen létforma ellen.

Melanie megtölti a Vándor elméjét az emlékeivel és képekkel a szerelméről, aki egy távoli helyen bujkál, és még mindig nem adta fel a harcot az idegenek ellen. Mivel a Vándor képtelen ellenállni a rátörő érzelmeknek, vágyakozni kezd a férfi után, akivel még soha nem találkozott. Aztán egy váratlan fordulatnak köszönhetően Melanie és a Vándor szövetségesekké válnak, és a két lélek ugyanabban a burokban vág neki az arizonai sivatagnak, hogy megtalálják a férfit, akibe mindketten szerelmesek…

Előbb jöjjön a könyv.

Még 2011-ben olvastam először a könyvet. Mikor megláttam a szerző, Stephenie Meyer, nevét kicsit tartottam magától a könyvtől a Twilight-saga-val kapcsolatos ellenérzéseim miatt. Viszont a fülszövegét érdekesnek találtam, és gondoltam azért adok neki egy esélyt. 

Utólag nagyon örültem, hogy így tettem, mivel szerelem volt első olvasásra. Azóta már nem is tudom hányszor olvastam már el a könyvet. 

A "szerelem" okai a következőek:

Mindenek előtt kapunk egy igazán jól felépített disztópiás világot. Kellő leírás és információt kapunk a Lelkek nevű idegen, megszálló fajról, anatómiailag, technikailag és egy kicsit történetükről is megtudunk. Meg a többi megszállott bolygó fajairól is kapunk egy betekintést, leírást. Erről az utóbbi témáról még többet megtudtam volna. Továbbá Meyernek ebben a könyvben sikerül lenyűgöző, jól elképzelhető tájleírásokkal megörvendeztetni minket. A mondatok sem azok az egyszerű, semmitmondó tőmondatok, hanem már fejlettebb a fogalmazás, a stílus, és képes érdekfeszítően, olvasmányosan írni. Ez meglepetésként ért, mintha az írónő időközben beiratkozott volna egy írókurzusra, vagy csak magától fejlődött volna a stílusa. 

Nagyon tetszett még a történet maga, ami szerintem elég egyedire sikerült. Bár az elején kicsit lassúnak tűnhetnek az események, de ott inkább a két főszereplő: Melanie és Vándor között párbeszédek a lényeg, hogyan küzdenek egymással, majd fognak össze, hogy megkeressék azt a két embert (Jaredet és Jamiet), akit mindketten szeretnek. A történet vége felé egyre több akciót kap, míg elérünk a végkifejletig. De még egy utolsó jelenettel képes megfejelni az írónő az egész végét, amitől még dob egy kicsit magán a történeten, és hihetőbbé, még érdekesebbé teszi. 

A szerelmi szál először egy szerelmi háromszög Melanie - Vándor/Vanda - Jared között, amik Vándor részéről eleinte a Melanie emlékein alapulnak, később már viszont a saját emlékei, élményei hozzájárulnak. A közepétől a háromszög kibővül egy négyszöggé, mert belép a képbe Ian, aki szerelmes lesz magába Vándorba/Vandába, és Vanda is elkezd iránta érzelmeket táplálni. De mivel ő Melanie testében van,  ezért ez konfliktus forrása lesz a szerelmesek között. Ennek a négyszögnek a kibontása nekem tetszett, bár kicsit várható volt, valami olyasféle megoldás. Hisz egyértelmű, hogy Vanda nem szeretheti Melanie testében Iant, így kell neki egy másik test. 

A könyv még egy nagy pozitívuma, hogy itt végre volt karakterábrázolás. Melanie egy erős, bátor, harcos alkat. MígVándor/Vanda szelíd, jóságos, érzékeny, naiv, mégis praktikus gondolkodású, gyanakvó és szarkasztikus humora van, ami egy Léleknél elég szokatlan. Jamie-ből csak úgy áradt a gyermeki naivitás,  a remény, az elfogadás és szeretet. Neki volt az egyik legnyitottabb az elméje. Jeb egy ravasz vén róka, aki nem mellesleg elég intelligens, erős akaratú, jó humorú és kicsit örülten sajátos gondolkodású. Ian (személyes kedvencem) egy kedves, megértő, empatikus, okos, gyengéd személy. Ezzel ellentétben Jared elég kemény, a végletekig praktikus, nagyon makacs, mégis szenvedélyes férfi. Ami igazán élvezetes volt, hogy számomra még a mellékszereplők is elkülönültek és szerethetőek voltak. 

Történet: 5/5 pontból

Karakterek: 5/5 pontból

Kedvenc karakter: Vanda, Jeb, Ian, Jamie

Tetszett: Az egész világfelépítés, az ábrázolásának hitelessége, hihetősége. A sok szép leírás.

A szerethető, valósághű, élő, elkülönülő karakterek. A lebilincselő, magával ragadó történet és annak a felépítése. Stb. (Röviden: az egész)

Nem tetszett: -

Borító: 5/5 pontból

Kiadás: Agave Kiadó

Oldalszám: 520

Következőleg a filmről szólok pár mondatot.

Mikor meghallottam 2012-ben, hogy film készül belőle, és 2013 tavaszán fogják adni a mozikban, nagyon megörültem a hírnek. Az eltelt idő alatt minden a filmmel kapcsolatos hírt, képet és fellelhető videót megnéztem, annyira vártam már. Természetesen nagy reményt fűztem a filmhez, és előre tisztában voltam vele, hogy mivel ez egy adaptáció, ezért nem lehet azonos a könyvvel. Így készen álltam bizonyos mennyiségű változtatást majd elfogadni, hisz van rendezői szabadság is. 

Lássuk először a színészválasztást, amivel nagyrészt egyetértettem. Bár először nem tetszett, hogy pl. Ian és Kyle fekete hajú helyett szőke lett, mint Jared, mintha egy jó pasi csak szőke lehetne, vagy szőkés. Viszont azt el kell ismernem, hogy végülis jó választás volt Ian szerepére Max Irons, mert helyes volt, és sikerült viszonylag jól átadnia a karaktert. Elsőre Melanie és Vándor/Vanda szerepére nem voltam megbékélve Saoirse Ronan, később viszont már nála alkalmasabbat el sem tudtam volna képzelni. 

A belső viták, beszélgetések Melanie és Vándor/Vanda között – félig külső, félig belső párbeszédek voltak, amik néhol elég zavaróak voltak. Számomra még most is értelmetlen, hogy miért nem beszélhetett Vanda is magában. Még csak tükrök, vagy tükröződő felületek sem kellettek volna hozzá, ami megjegyzem elég gagyi lett volna. Elég lett volna csak más hangszín. Meg az ő karakterüket egy kissé meg is változtatták. A filmben Melanie egy erősebb, határozottabb, józanabb, praktikusabb gondolkozású személy lett. Míg Vándor/Vanda még naivabb, jobblelkű, kicsit irányíthatóbb. 

A fimben a Hajtó kicsit kényszeresebb, keményebb, brutálisabb, és még kevésbé volt kedves. Az őt alakító Diane Kruger egyszerűen zseniálisan vitte vászonra, hozzáadva, kiegészítve egy kicsit még a karaktert. Ezen a képen is már látni lehet, hogy a filmben a Hajtók nem feketében vannak, hanem itt fehér színű lett a ruhájuk. Na meg a kocsijaik és a helikoptereik is mások mint a hagyományos földi változatuk, mert golyóállóak, és ilyen ezüst-metálszínű ötvözet van rajtuk.

Sajnos a világfelépítést kissé felszínes, elnagyolt és hiányos lett a számomra. Igaz, hogy ez az adaptáció még a könyv olvasása nélkül megnézve is jobban érthető. Nem úgy, mint például az Éhezők viadala film, ahol ha nem olvastad el előtte a könyvet, akkor sok utalást, vagy néhány történést nem is érthettél, hogy miért is van.

Sok lett a részátírás, meg leegyszerűsítettek pár dolgot, amik néha kicsit zavaróak voltak. Már csak azért is mert a könyvben bővebb, tudományosabb magyarázata, és értelmesebb háttere volt sok eseménynek, amit a filmben csak úgy odavetettek, vagy egyszerűen valami nyálasan nevetséges magyarázatot adtak rá. 

A könyv cselekményét kicsit akciódúsabbá tették, ami egy film esetében érthető, és elvártabb. Ez előnyére vált szerintem a cselekménynek. Egy megváltoztatott jelenet viszont szerintem jó volt úgy, ahogy megcsinálták, mivel Ian és Brandt szereplésével egy nagyon megható és keserű jelenetet láthattunk. 

Magát a Lelkek technológiáját öröm volt látni, mert hasonlóan képzeltem el. Itt is voltak azért különbségek a könyvhöz képest. 

A spray-k megjelenése elég tetszetős, kicsik, ezüstös színűek. Igaz itt is változtattak egy kicsit rajtuk a könyvhöz képest. Itt a gyógyítás menetét ahogy láttam kétféle spray-vel intézik csak el: Heal (Gyógyít) és No Pain (Nincs Fájdalom), a könyvben található bővebb skálához képest. Meg itt hozzáadtak egy új fajtát is: Peace (Béke), ami lenyugtatja, megbékélteti az embert, amire ha jobban belegondolunk mi szükség lenne egy elvileg békés, nagyrészt lelkekkel teli világban? 

Továbbá láthatjuk még a hibernációs kamrákat is, amik ilyen csepp alakú, szintén ezüst-metál egyendizánjúak lettek. Hiányoznak róluk a tekerős, meg a színes állapotjelző gombok. A működésük is sokkal egyszerűbb, mint a könyvben, bár kétségkívül így elegánsabb és fejlettebb is. 

Meg még láthatjuk a Lelkek úgymond "kilövő állomását" is, ahova érkeznek, és ahol elhagyják a Földet. Ennek a működése is kétségkívül egyszerűbb, vagy talán homályosabb lett, mint a könyvben. Meg kevésbé is őrzik a filmben, mert a hőseink csak úgy ki-besétálgatnak a helyszínen. Látványnak az egész viszont elég lenyűgöző és szép. 

Sajnálatos módon pár baki is előfordult a filmben, amik közül kettőt emelek ki. Már elején, amikor beültetik Vándort Melanie testébe, hogyhogy nem kezdett el vérezni a nyílás, amit a gyógyító vágott? Mert előtte nem láttuk hogy lefújták volna a leendő seb helyét valami véralvadásgátlóval. Meg miután a Lélek becsusszant a nyílásba, a seb csak úgy magától meggyógyult, miközben később a seb begyógyításához már kell egy begyógyító spray. A másik baki, hogy a lázadók egy hegy belsejében bújtak el, ami mint tudjuk sziklás felületű. Mégis van búzaültetvényük, termőföld nélkül, egysziklás talajon? Bár lehet, hogy valamilyen módon szereztek termőföldet, annak ellenére, hogy a túlélésükért küzdenek, és a begyűjtő akciók során a tartós élelmiszer szerzése azért fontosabb, mint egy zsák trágyáé. De ki tudja, hogy a rendező, hogy gondolta el ezt az egészét.

Volt két nagy szívfájdalmam, amit kihagytak a filmekből, és szerintem azért fontos lett volna beletenni: Vándor mesélése az idegen, feltárt bolygókról, meg a játszóteres jelenet.

Összességében a könyvtől való eltérései, meg a hibái ellenére azért nekem, mint önálló alkotás tetszett a film. Szívesen megnézném még egyszer, mert azért vannak benne nagyon jó részek, és a könyvnek 1-2 olyan jobb értelmezése, átgondolása, amik a filmben jobban tetszettek. Így az 5 csillagból 4 csillagot kap tőlem a film.

Rebesgették, hogy talán lesz folytatása a könyvnek The Soul címmel. Szerintem ez felesleges volna, mert maga a könyv, meg a film is egy lezárt, kerek történet. Kár volna elrontani egy kevésbé jó, erőltetett, világmegmentős folytatással. 

Végül itt a film szinkronos előzetese:

Greg Egan: Diaszpóra

A kötetnek már a világfelépítése is egyedi, bonyolult, és mondhatni szerteágazó. 2975-ben járunk, amikor is a Földet és környékét a következő lakók népesítik be:

Magát a Földet, a fizikai világot a húsvérek lakják, akik génmódosítással alkalmazkodtak a megváltozott Föld életkörülményeihez a nagyobb túlélés érdekében. Például kopoltyút növesztettek, hogy a vízben is tudjanak élni. De ezek a szélsőségesebb esetek. Köztük is élnek a hídverőknek nevezett csoport, akik a sok szétszakadt, szélsőségessé módosult emberi csoport között próbálják tartani a kommunikációt. A fizikai világban még a gleiznerek (öntudattal rendelkező húsvér alakú robotok, öntudatra ébredt szoftverek, hardverről futnak) élnek, de ők inkább a Holdon folytatnak csillagközi megfigyeléseket. Végül sokan inkább már átköltöztek Konishi poliszba, egy a Föld mélyén fekvő kérgéből működtetett virtuális világba, adattárolóba. Ezt a világot öntudatként létező szoftverek hálózzák be az akár több szülőtől is származható poliszpolgárok, meg az árvák, akiket egy ősi Fogantató néven ismert a konishi polisszal egyidős, tudattal nem rendelkező szoftver hoz létre a már az adatbázisban meglévő DNS állományból, mindig valami újat kipróbálva az éppen aktuális minta egyeden.

Egy ilyen árva a könyv egyik főhőse, Yatima is, aki később megismerkedik pár másik Konishi-beli polgárral is, mint Blanca, Gabriel, Inoshiro, akik átsegítik őt a kezdeti nehézségeken.

Megismerhetjük általuk Konishi poliszt, és az ottani életet, a virtuális világot, és annak nagyon sokrétű lehetőségeit. Ebben a világban mindenkinek saját ikonja és aláírása van, amivel azonosíthatja magát, a saját „testét” viszont kénye-kedve szerint változtathatja. Annak ellenére, hogy az egész világuk egy adattároló, és bármikor letölthetnek bármilyen számukra éppen szükséges információt vagy tudást, mégis van lehetőségük arra, hogy önállóan, önerőből próbáljanak meg tanulni, fejlődni az Igazság Bányáiban.

Később Yatima és Inoshiro kíváncsiságból ellátogatnak a valódi világba gleizner robottestekbe bújva, hogy kapcsolatot teremtsenek a húsvérekkel és megismerjék az ő világukat egy kicsit. Inoshirot teljesen elbűvöli az újonnan tapasztalt érzékeléseinek a valódisága, mint például a tapintás. Nem is nagyon akar visszatérni a Konishibe, de végül mégis megteszi.

Az események akkor kezdenek felgyorsulni, mikor a Holdon tevékenykedő gleiznerek felfedezik, hogy egy apokaliptikus katasztrófa közeleg a Föld felé, ami a fizikai világ élőlényeit elpusztíthatja. Yatima és Inoshiro ismét elmegy a húsvérekhez, hogy figyelmeztessék őket a közelgő veszélyre, ám az emberi természet hitetlensége, és a fizikai voltuk való ragaszkodás miatt csak egy maroknyi embert sikerül megmenteniük, és átvinniük őket Konishiba, bár igaz őket is akaratuk ellenére.

Ezután a Kozuch-elmélet alapján Gabriel és Blanca megpróbál féregjáratokat létrehozni 6 dimenzióban gondolkodva, hogy ne kelljen csak űrhajókkal utazniuk az űrben, mint a gleiznerek, hanem gyorsabb módon is megtehessék.

A projekt véget érte, és kudarca után poliszpolgárok szétrajzanak az űrben. Így kezdődik meg a diaszpóra, egy út azért, hogy a Föld fizikai élővilágát kipusztító katasztrófára megoldást találjanak, felfedezzék a világűrt, és reményeik szerint találkozzanak más intelligens, esetleg fejlettebb idegen fajokkal. Az érdekesség az, hogy igazából csak egy maroknyi felfedező indul útnak, ám klónozzák magukat, így önmaguk tucatnyi mása rajzik szét űrhajókon felfedezni a világűr rejtélyeit. Az események innentől már nagyobb léptékben haladnak, még inkább bonyolódnak, a tudományos elméletekkel és felfedezésekkel együtt, és kevesebb idő és hangsúly jut a karakterábrázolásra.

Kitűnően ábrázolt, jól különváló szereplőket vonultat fel Greg Egan. De nemcsak ebben áll a karakterábrázolás briliáns volta, hanem abban, hogy képes őket sikeresen és mélyen megrajzolni. Mindegyik szereplője egy külön álló egység, sajátos vonásokkal és elgondolásokkal. Annak ellenére, hogy ők igazából szoftverek, virtuális elmék, egész emberi vonásokkal rendelkeznek. Bár a gondolkodásuk kétségkívül a tudományok (főleg a matematika és fizika) miatt sokszor kissé túl racionális, logikus, hideg, a meglévő érzelmeik mellett.

Híréhez méltóan hozza a könyv a hard science által elvárt tömény, átlagos ember számára nehezebben érthető, sokszor bonyolult tudományos alapokat. A következő tudományágak fordulnak elő: matematika (elméletek, bizonyítások, számítások, grafikonok stb.), fizika (főleg kvantumfizika), informatika, asztrológia, biológia (nagyrészt a DNS-hez kötődő része). Ezek közül az utóbbi kettő volt számomra inkább érthető. Az első három tudomány megértésébe sokszor belefeszültem, máskor meg inkább feladtam, és hagytam, hogy átfolyjon rajtam.

A tudományossága mellett a regény néha elég költői képekkel, hasonlatokkal, megfogalmazásokkal él, amik kicsit tompítják a nagy tudományosságot, és kicsit színesebbé is teszik a könyvet.

Külön elismerésem, Huszár Andrásnak a fordítónak, hogy a regényt ilyen kemény sci-fi regényt, ami nagyrészt valós tudományos alapokon nyugszik, sikerült ilyen szép, átgondolt, a könyv hangulatához és tudományos voltához hű fordításban átadnia nekünk.

A végén egy valamivel volt csak problémám: kicsit hiányosnak találtam a szószedetet. Mert bár a szövegkörnyezetből sok „idegen”, ismeretlen szó jelentése kiderült, de volt, aminek jelentésére csak oldalakkal később jöttem rá.

A nehézségek ellenére mégis nagyon lenyűgözött a könyv. Igaz, hogy nagyrészt kitalált tudományos elméletek és információkat tárt elénk az író, azért érződött rajta, hogy komoly, valós tudományos tudás áll mögött. Ez nem is csoda, hisz Greg Egan matematikából szerzett diplomát és sokáig dolgozott számítógép programozóként.

A sok fejtörés, tudományos elmélet, bonyolultság és összetettség ellenére is azt kell mondanom, hogy tetszett a regény, mert mindezeket a nehézségeket én kihívásnak vettem. Pont emiatt nem adtam fel a már-már hihetetlennek, tényleg nehezen érthető, vagy akár érthetetlennek tűnő részeknél sem, mert érdekelt, hogy mit tár még elém Greg Egan. Szerintem ilyen könyveket is kell néha olvasnunk, amik kiragadnak a hétköznapi, átlagos gondolkodásunkból, és intellektuális kihívást, sok gondolkozást, küzdést a megértésért jelentenek számunkra.

A könyv lényege szerintem nem is annyira az, hogy: „Végül nem marad más, csak a matematika.” Ez számomra túl logikus, túl racionális. Hanem inkább az, hogy az életben mindig lehet újat tanulni, valami újat felfedezni. Csak élni kell a lehetőséggel és tovább menni, folytatni az utat, a kalandokat, mert ki tudja, végül mi vár ránk az út végén.

Történet: 5/5 pontból

Karakterek: 5/5 pontból

Kedvenc karakter: Yatima, Blanca, Inoshiro, Liana

Tetszett: Maga a kihívás, hogy megértsem a regény tudományos dolgait. A történetvezetés, a fordulatok, a történet és világkép bonyolultsága.

Nem tetszett: Kicsit ijesztő volt a világkép, amit festett. 

Borító: 5/5 pontból

Kiadás: Ad Astra Kiadó

Oldalszám: 408

Március végi akciók

Még tart a kissé havas március, így a hó végi akciók is még érvényesek április elsejéig.
Összegyűjtöttem, hogy milyen akciók vannak még érvényben. Persze ismét kicsit szuggesztív szemüveggel nézve őket.

A Geopen Kiadó honlapján egészen vasárnap éjfélig ismét 15 percenként változó kedvezményű vásárlásra van lehetőség, ahol a maximálisan elkapható kedvezmény 50%. Érdemes gyakran felmenni a kiadó honlapjára, hogy féláron rendelhessük meg a tőlük kinézett könyveket.

A Libri egy kis Húsvéti játékkal kedveskedik a már regisztrált vásárlóinak. Virtuális tojásokat kell a honlap különböző felületen megtalálni. Az összegyűjtött tojások számának megfelelő kedvezményben (ingyenes házhoz szállítás, 10%-os vagy 20%-os vásárlási kupon)  részesül majd a játékos.

Húsvét alkalmából a Bookline inkább a gyerekeknek kedveskedik a Móra Könyvkiadó könyveit kínálva akciós áron.


Ha valaki Húsvét alkalmából, vagy más alkalomból szeretné meglepni családtagjai, barátait, ismerőseit, vagy önmagát 1-2 akciós könyvvel, vagy kuponnal, akkor ezeknek az április elsejéig még élő akciók segítségével megteheti.

Áprilisi hírek

A friss hajtásokkal együtt sok újdonság fog feltűnni áprilisban könyvmegjelenések terén.

Április hónap nem csak a már várva várt könyvmegjelenésektől lesz hangos, hanem ekkor kerül megrendezésre a XX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál. 

Idén is a Millenárisban kerül megrendezésre április 18-21-ig. 

A Könyvfesztivál honlapján már elérhető mind a 4 nap teljes programja, és a dedikálások is. 

Természetesen idén is lesz külön Gyereksarok külön a gyerekeknek szóló programok számára, ahol ismét fantasztikus és szórakoztató játékokkal és eseményekkel várja a Könyvfesztivál a kikapcsolódni és olvasni szerető családokat. 

Ismét találkozhatunk a fesztivál előző évében is népszerű és nem csak könyvtárosoknak ajánlott Könyvtáros Klub programjaival.

A XX. Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége a méltán híres Michel Houellebecq lesz, aki többek között a H. P. Lovecraft monográfiájáról és a A harc területének kiterjesztése című első regényéről vált híressé. 

Továbbá idén a Könyvfesztivál olasz díszvendégekkel kedveskedik az odalátogatóknak.

Meg persze további külföldi és magyar vendégek megjelenése is várható. 

Személy szerint a külföldi vendégek közül a legjobban Hannu Rajaniemi-t a Kvantumtolvaj finn íróját várom. Az Ad Astra Kiadó egy beszélgetést szervezett vele a már nálunk megjelent Kvantumtolvajról, és a Könyvfesztiválon megjelenő folytatásáról a Fraktálhercegről. Maga a beszélgetés április 20-án lesz 10:30-tól a Hess András teremben.

Persze az író később dedikálja is a megjelent könyveit 15:30-tól 16:30-ig a B36-os, az Ad Astra Kiadó (Nébali Szolgáltató Kft.) standjánál. 

Végül az áprilisban megjelenő könyvekről szólnék pár szót.

A Fumax Kiadó még április elején a Könyvfesztivál előtt adja ki a Nem vagyok sorozatgyilkos sorozat következő részét, ami a Szörnyeteg Úr címet viseli.  A borító szerintem elég figyelemfelkeltő és tetszik, hogy ilyen színes lett. 

A Nem vagyok sorozatgyilkosban John Wayne Cleaver megmentette a városát egy olyan hidegvérű mészárostól, aki még az általa bálványozott sorozatgyilkosoknál is rettenetesebb tetteket vitt végbe. 

De úgy tűnik, a démon nem volt egyedül, és az eltűnése egy új fenevadat hozott Clayton megyébe. Lassan újra gyűlni kezdenek az áldozatok a hullaházban, és John egy új rejtéllyel találja szemben magát, amely megoldásra vár. 

John azonban már megízlelte a gyilkolás ízét, és lehet, hogy a sötétebbik oldala, amit eddig fegyverként használt a harcban – az a rémisztő alteregó, akit csak Szörnyeteg úrként emleget – most átveszi az uralmat. 

Claytonban senki nincs biztonságban, amíg John le nem győzi két legádázabb ellenfelét: az ismeretlen démont, akit meg kell ölnie, és a belső démonját, aki elől nem menekülhet. 

Ez a díjnyertes kötet még több borzongást és izgalmat ígér, mint a trilógia előző része. Dan Wells előre is bocsánatot kér a rémálmokért.

Dan Wells hazánkban is szép sikereket elérő debűtáló regénye, a Nem vagyok sorozatgyilkos folytatódik, a Szörnyeteg úr 2010-ben elnyerte a legjobb regénynek járó Whitney-díjat.

A Ciceró Kiadó Catherynne M. Valente: A lány, aki körülhajózta Tündérföldet című gyermek-, és ifjúsági regényét fogja megjelentetni valamikor áprilisban. Egy igazi meseregény, igazán mesés és megkapó borítóval.

Szeptember egy kislány, aki kalandokra vágyik. Amikor a Zöld Szél és egy Leopárd Tündérföldre invitálja, természetesen elfogadja a meghívást. (Te talán nem tennéd?) Tündérföldön azonban nagy a zűrzavar, és egy tizenkét éves kislányra, egy könyvszerető sárkánygyíkra és egy Szombat nevű, különös és majdnem emberi kisfiúra hárul a feladat, hogy legyőzzék a gonosz Márkinőt, és helyreállítsák a rendet.

Catherynne M. Valente részletekben kezdte el közölni Szeptember kalandjait az interneten; a történet rengeteg rajongót és az évtized legjobb netes írásművének kijáró Culture-Geek díjat hozta el számára.

A Geopen Kiadó meg pont a Könyvfesztivál kezdete előtt április 15-én fogja megjelentetni a nálunk népszerűvé vált Mats Strandberg és Sara B. Elfgren Engelfers-trilógiájának második részét: A tűz címmel. 

Az Engelsfors-trilógia második kötete Vége a nyárnak és a kiválasztott hat lányt a gimnázium második osztálya várja. A szünidő szinte rettegésben telt el, és ők felkészültek a gonosz erők következő lépésére. Ám a veszedelem olyan irányból fenyegeti őket, ahonnan egyáltalán nem számítanak rá. Egyre nyilvánvalóbb, hogy valami nagyon nincs rendjén Engelsforsban. A múlt összefonódik a jelennel, az élő találkozik a holttal. A Kiválasztottak között még szorosabb lesz a kötelék, és a lányok megint rádöbbennek, hogy a rendkívüli képesség vagy a varázslat sem vigasztalja a boldogtalan szerelmeseket és nem gyógyítja meg az összetört szíveket… A svéd szerzőpáros fiatal felnőtteknek szóló trilógiájának első kötete, a Kör, óriási sikert aratott az egész világon, és nagy várakozás előzte meg a folytatást, melyben újabb sötét és misztikus fordulatok borzolják az olvasók idegeit.

Az Ad Astra Kiadó várhatóan két könyvvel is készülni a Könyvfesztivál idejére. 

Az egyik hozzánk látogató finn író, Hannu Rajaniemi Jean le Flambeur-trilógia 2. része a Fraktálherceg. A könyvről borítót sajnos még nem mutatott nekünk a kiadó, de ami késik nem múlik, csak türelmesen várnunk kell rá. 

A másik Scott Westerfeld a Leviatán-trilógia 2. része a Behemót, amiben az első részben felmerült rejtélyek közül párra megoldás vár. 

Egy ellopott hadihajó. Egy titkos küldetés. Egy világraszóló kaland. 
A behemót a brit tengerészet legádázabb teremtménye, mely egy falással egész hadihajókat tüntet el. A darwinisták fel akarják használni a barkácsok ellen, még ha ezért azt az árat is kell fizetniük, hogy az Oszmán Birodalom is belép a háborúba. 
Deryn, a brit légierő fiúruhában szolgáló kadétja és Sándor, az álruhás osztrák–magyar trónörökös a Leviatán fedélzetén utaznak Isztambul felé. A léghajó küldetését azonban katasztrófa fenyegeti, és a két fiatal hamarosan idegen földön találja magát – magányosan, üldözőkkel a nyomukban. Sándornak és Derynnek minden ügyességükre, ravaszságukra és szövetségesükre szükségük lesz, hogy megbirkózzanak a veszedelmekkel.

Egy biztos, áprilisban nem lesz hiány az új könyv megjelenésekből, meg az izgalmas és szórakoztató eseményekből egy elvetemült könyvmoly számára. 

MaryJanice Davidson: Egy haláli szingli meséi 1.

Leszögezem, hogy ezt a könyvet én vámpírparódiaként értelmezve olvastam. Így az értékelésem talán kisségelnéző lesz vele szemben, mintha csak sima vámpírkönyvként tekintettem volna rá, és komolyan vettem volna.

Ebben a világban a vámpírok érzékenyek a napfényre, a szenteltvízre. Megölni sem olyan nehéz őket. A fejlecsapás egy bárddal például szerintem mindig bejön. Alapvetően úgy lesznek itt a vámpírok, hogy egy vámpír iszik egy ember véréből, majd az ember viszont a vámpíréból. Aztán az embernek meg kell halnia, hogy később vámpírként éledhessen újjá. Ezért technikailag halottak: nem kell enniük (nem is tudnak befogadni szilárd ételt, mert kihányják), sem pisilniük, nem is izzadnak vagy könnyeznek, erősek, gyorsak, csábítóak (szó szerint magukhoz vonzzák a bájukkal az áldozatukat) és az idősebbek még mások elméjét (akár más vámpírét is) befolyásolni tudják. Ja és itt nem valami szerencsés, ha egy vámpír táplálkozik belőled, aztán fogja magát és odébb áll, mivel erős elvonási tünetek, sőt akár halálközeli állapot felléphet a vonzás és a harapás miatt.

A szereplők nagy része idegesítő volt néha, valaki meg elég sokszor. A főhős egy tipikusan felületes, néha már kórósan vagy életveszélyesen cipőmániás, nagy szája van, sokszor beszél trágárul, általában nagyon nehézfejű, bár a humora kétségkívül elég fejlett és szórakoztató. Az a rész külön vicces volt szerintem, mikor vagy minimum fél tucat módon próbálta eltenni magát láb alól, miután rájött, hogy vámpír lett belőle. Ráadásként ő a megjövendölt Vámpírkirálynő, így nem is érintik őt a vámpírok gyengeségei: vígan flangálhat a napon, röhög ha az arcába locsolnak szenteltvizet stb. A főhős barátnője Jessica bár egyéniségnek volt felfogható, és pozitívumként értékelhető, hogy van józan paraszti esze, és elsőre elfogadta barátnőjét vámpírként, néha mégis idegesítő volt néhol a hozzáállása pár dologhoz. Marc, a meleg kórházi ápoló egyszerűen önmagában egy külön szám. Sinclair meg az a típusú vámpír, aki szexi, erős, manipulatív, számító, veszélyes, kegyetlen, hatalomra törő, praktikus. Egy igazi vámpír.

Ami található benne szerelmi szál az is elég gyenge, és számomra kissé kevéssé volt átélhető, meg annyira klisés volt. Hogy: „Jaj, de utálom a kegyetlen, de szexi vámpírt és soha le nem feküdnék vele, de titkon azért nyáladzok érte. „ Ez a része eléggé kiszámítható volt, igaz az írónő tett bele egy kis csavarszerű dolgot, amitől azért mégsem olyan egyszerű az egész.

Az egész könyv egyik nagy pozitívuma számomra a humora volt, ami olvastatta a könyvet, meg azért a sztori és érdekesnek volt mondható. A másik meg a gyönyörűséges borító, ami miatt először megakadt rajta a szemem, és elhatároztam, hogy annyira nem lehet rossza történet, hogy ne olvassam el. Végül tényleg szórakoztató volt, a hiányosságai ellenére. Kíváncsi vagyok a folytatásra, hogy lássam, hogy mit tud még kihozni ebből az írónő, meg hátha fejlődik kicsit a főhősünk és nem kell fognunk a fejünket, hogy legyen kicsit rugalmasabb, praktikusabb, felelősségteljesebb és józanabb gondolkodású.

Történet: 5/3,5 pontból

Karakterek: 5/3 pontból

Kedvenc karakter: talán Marc, meg Sinclair, esetleg néha a főhős: Betsy

Tetszett: borító, alapelgondolás, újabb vámpírvilág ábrázolás, Sinclair praktikus, kegyetlen és előre megfontoltan ravasz hozzáállása

Nem tetszett: a nagyon sok klisé, főhős a szupervámpír, a főhős már szinte az életét veszélyeztető cipőmániája, a főhős sokszor buta hozzáállása meg néha a barátnőjéé is.

Borító: 5/5 pontból

Kiadás: Könyvmolyképző Kiadó

Oldalszám: 328

Agatha Christie: Gyilkosvadászat

Ismét találkozhattunk Mrs. Oliver-rel, aki a következőkről híres: felülmúlhatatlan író fantázia van (ami a könyv valós életbeli ügyeire kevésbé hatásos), hóbortos hajkölteményeiről (ezúttal rendezettebb és kék színű), na meg a már szinte kórosnak minősülő almafogyasztásáról. Hercule Poirot-nak most kicsit kevesebb szerep jutott, mint vártam volna. A végén az ügy megoldása sem úgy történt ahogy szokott (minden érintettet egy helyre gyűjtve), hanem diszkrétebben.

Hiába van nyommorzsákkal behintve a könyv, az írónő mindig el tud bizonytalanítani minket a sok lepellel, ami mögé a valódi megoldást rejti, mégha az első gyanúnk a gyilkos személyére helyes is volt. Vagyis itt inkább leendő gyilkos. Agatha Christie ebben a könyvében úgy tette még izgalmasabbá a történetet, hogy itt már készen a forgatókönyv a gyilkossághoz. Mivel Mrs Oliver Poirot egy Gyilkosvadászat nevű játékhoz hívja segíteni, mert úgy érzi, hogy a játék során tervezett gyilkosság esetleg valóra válhat, valamelyik résztvevő 1-2 apró, kevésbé lényegesnek tűnő változtatása miatt. Hiába érkezik meg Poirot és veszi szemügyre a játék szereplőit, a gyilkosság mégis megtörténik. Mindenki értetlenül áll az eset előtt, még Poirot is, hisz az áldozat megöléséhez látszólag nem volt semmilyen indok. Hőn szeretett detektívünk sem jön rá a megoldásra egészen a végéig. Az első gyanúm a gyilkos személyére mint később kiderült helytálló volt, bár itt sem teljesen olyan formában ahogy gondoltam. Később mégis sikerült Agatha Christie-nek elbizonytalanítania. Viszont most a fontos részletek feltűntek nekem, csak pár sajnos hiányzó információ alapján nem tudtam őket összerakni.

Nagyon tetszett az új kiadás címe, mert kevésbé lövi le a poént, mint az előzőé, és a borítója is tetszetősebb, illik a cselekmény helyszínéhez. Ilyen Gyilkosvadászat nevű játékot lehetne rendezni a mi valóságunkban is, mert szerintem egy ilyen manapság is izgalmas lehet. Csak 2 kizáró kritérium lenne: természetesen ne legyen tényleg halálos a játék végkimenetele, és ne Mrs. Oliver tervezze meg. Mert bár tisztelem a hóbortos írónőt, de némelyik rejtvénye elég kacifántos, és túlságosan duplacsavaros.

Történet: 5/5 pontból

Karakterek: 5/5 pontból

Kedvenc karakter: Poirot, Mrs. Oliver, Mrs. Folliat

Tetszett: az új kiadás címe, az első helyes gyanúm a gyilkosra, maga a Gyilkosvadászat nevű játék
Nem tetszett: - 

Borító: 5/5 pontból

Kiadás: Európa Kiadó

Oldalszám: 246

EREDMÉNYHIRDETÉS!

Pénteken lezárult a blogom 1. nyereményjátéka.

Nyeremény: Iain Banks: Nézz a szélbe című könyve.

 

 

 

A szerencsés nyertes pedig:

 

ORBÁN LÁSZLÓNÉ

 

 

 

GRATULÁLOK! 

 

Remélem, hogy tetszeni fog a könyv! :)

A nyertessel e-mailben is felveszem a kapcsolatot. 

 

 

Mindenkinek nagyon köszönöm a részvételt! Örülök, hogy jöttetek játszani!

A nyertes a "The Hat" nevű programmal sorsoltam ki szombat este.

 

 

A legközelebbi játékomig kövessétek épphogy szárba szökkenő blogom lapjait. :)

 

Lauren Beukes: Moxyland

Világfelépítés: A Moxyland egy jövőbeli világban játszódik, ahol a nap 24 órájában elárasztják az embereket a reklámok. Az embereknek (bár inkább a felnőttek) a telefonjukban lévő SIM kártya az azonosítójuk. Az emberek elég sok dolgukat elektronikusan intézik. Szinte minden ember játszik valamilyen virtuális játékkal, vagy valóságos szimulációval. A cím maga is egy játék, ami eredetileg gyerekeknek, vagy tinédzsereknek készült, és ahol nem ám a jóra nevelés, vagy bármire is való nevelés a cél, hanem a kegyetlen előrejutás a másik karakterének a püfölésével és megölésével. Egy ilyen technofüggő világban hálózatról való lekapcsolás felér egy tragédiával, a végleges kiiktatás meg szó szerint akár halállal is.

Karakterek: A 4 főhős közül igazán csak kettő jött be. Az egyik Kendra, akivel együtt lehetett érezni, mert ő tipikusan az a személyiség, aki még keresi a helyét, önmagát. Még nincs elegendő önbizalma, hogy teljesen önálló legyen. Kell neki egy pasi, hogy megmondja, mit tegyen, mondhatni irányítsa, amikor ő bizonytalan a dolgokban. Egyedül nála tapasztalható a regény során valami fejlődés, mivel a végére a saját lábára áll, és elhatározza, hogy önálló életét fog élni, és nem támaszkodik többé teljesen másokra, főleg pasikra nem, akik csak kihasználják. Lehet, hogy ezért jelentkezett egy reklámcég kísérleti nyulának, aminek keretében a testébe ültetett nanobotok segítségével feljavítják az érzékelését és gyorsabban gyógyulóvá teszik többek közt. Emellett ő egy tehetséges, feltörekvő művész, fotós, aki híve a régi technikájú fotózásnak. Az Önarckép című műve belopta magát a szívembe, annyira kifejező lehet a kép. A másik főhős, aki bejött, az Lerato, akinek a személyisége volt számomra szimpatikus. Egy törtető, racionális, tehetséges programozó, aki egy nagy neves cégnél dolgozik. Egyedül neki nevezhető jónak az anyagi helyzete a többi főhőshöz viszonyítva. Nagyon önálló, erős akaratú, gúnyos-csípős humora mellett néha képes szárazon, kegyetlenül egyszerűen is fogalmazni. Magánügyeiben is praktikus, mivel a rövidtávú, egyéjszakás kapcsolatokat preferálja inkább, főleg ha munkahelyen belüli az a viszony. Kényelmes és jómódú élete ellenére, mégis vállalkozik

A két fő férfi karakter kevésbé jött be. Toby számomra szimplán idegesítő volt, pofátlan, drogos, mindenlébenkanál, felelőtlen, olyan semmitevő típus, aki nem szereti a komoly munkás oldaláról megfogni a dolgokat, inkább szórakozik, vagy lázadni próbál valamilyen obszcén módon ahogy ő is teszi a blogjával, aminek már a neve is kiakasztónak van szánva. A sajátos rámenős stílusa ellenére viszont egy jó újságíró és közvetítő, aki mindig megragadja a lehetőséget, hogy élőben közvetítsen dolgokat, pláne azok botrányosak. Tendeka sem volt annyira szimpatikus, mert bár egyetértettem azzal a nézetével, hogy valamit tenni kéne ez ellen a reklámosított, diktatórikus, ellenőrző rendszer ellen. Csak nála az volt a baj, hogy nem volt meg hozzá a megfelelő technológiája, meg kapcsolatai, meg mint kiderült, vagy inkább sejthető volt, eleve kudarca volt ítélve a vállalkozása. Meg azt nem értem, hogy hallgathatott egy számára csak a neten megismert személyre, aki meg ki tudja, hogy ki lehet. Itt is csalódtam Tendekában, mert itt vált világossá, hogy milyen naiv és felkészületlen egy lázadáshoz. Sajnáltam szegényt egész végig, főleg a végén, mert bár ő egy jó családi helyzetből jött, mégis megpróbált küzdeni a szegényekért, az elnyomás ellen. Csak nem volt hozzá szerintem eleve elég rafinált, jó önkontrollos, gyanakvó, meg elég átgondolt és szervezett. 

Történet: Nekem igazán a többszempontos (4 főhős) elbeszélés tetszett, más-más nézőpontból ismerhettük meg a történéseket és a többi szereplőt is. Így kicsit teljesebb, komplexebb képet kaptunk a Moxyland világáról. A történet összetevői közé tartoznak a következők: brutalitás, humor, sok káromkodás, meg szlenges kifejezés, problémás sorsok, küzdelmek az élettel és a társadalommalAz események eléggé tempósan haladnak, a végé felé pedig egyre rövidebbek lesznek a fejezetek (egy fejezet egy főszereplő szemszöge az eseményekről), így kicsit felgyorsul, felpörög minden. Majd a legvégén következik a többszörös csattanó. A könyv vége kicsit sokkoló és váratlan volt. Kiderült, hogy a túlélési esély sokszor a véletlen műve, van amikor meg csak simán a legerősebb, legszívósabb, legalkalmazkodóbb tudja túlélni. Darwin meg a kiválasztódás törvénye itt is érvénybe lép egy kicsit.

A könyv végén, amiért még inkább beleszerettem a könyvbe, azok az extrák. Az írónő leírja, hogy milyen valós események, cikkek, baráti beszélgetések inspirálták a Moxyland megalkotásában, amikből kiindulva megszülettek a regény egyes elemei. Ez a rész számomra elég tanulságos volt, hogy akár egy kiállítás tárgya, vagy egy provokatív színi előadás is adhat ihletet. A kis Moxy sablon, meg a figura elkészítésének leírása már csak egy meglepő és örömteli hab volt az amúgyis 5 csillagos „tortán”, amiért köszönet az Ad Astra Kiadónak, hogy lehetővé tette, hogy kézbe vehessük és egybe befalhassuk a könyvet nem törődve a cukortúladagolási tünetekkel, ami a könyv végének a keserű szájíze ellenére sem csökken.

Történet: 5/5 pontból 

Karakterek: 5/5 pontból 

Kedvenc karakter: Lerato, Kendra 

Tetszett: a reklámosított világkép ábrázolása, a nanotechnológia leírása, az aitok (robotszerű nanotechnológiás rendőrkutyák), a játék a kis Moxy figurákkal, a sokkolóan meglepő végjáték, az extrák a könyv végén stb. 

Nem tetszett: - 

Borító: 5/5 pontból 

Kiadás: Ad Astra Kiadó, 2013. 

Oldalszám: 312

Agatha Christie: A kutya sem látta

Minden egy kutyával, meg a labdájával kezdődik. Majd egy levéllel folytatódik Anglia leghíresebb magándetektívjéhez: Hercule Poirot-hoz. Aki a következő dolgokról híres: minden eddigi ügyét megoldotta, az ügyek megoldásában a „kis szürke sejtek” segítik az emberi pszichológiát alapul véve, belga (és nem francia), pedáns, rendmániás, kakaót és mentalikőrt iszik tea és pl. whisky helyett, van egy társa Hasting kapitány, egy titkárnője Miss Lemon, egy rendőrfelügyelő ismerőse Japp felügyelő, na meg hogy el ne felejtsem az egyedi bajuszáról.

A levél egy Emily Arundell nevű idős hölgytől érkezett. Poirot figyelmét az kelti fel, hogy a levél dátumozása és megérkezése között hetek teltek, továbbá hogy a levél igazán nem is szól semmiről, csak egy gyanúról, aminek kiderítésére az idős hölgy Poirot segítségét és diszkrécióját kéri. Poirot el is megy kideríteni a furcsa levél rejtélyét, ám mire odaér, kiderül, hogy az idős hölgy már meghalt nem sokkal a levél megfogalmazása után. Ráadásul új végrendeletet írt, amiben a vagyonát a családja helyett a szintén idős társalkodónőjére hagyta. Poirot érdeklődősét meg jobban felkelti az eset, így nyomozásba kezd. Sorra felkeresi az ügy érintettjeit, az elején pár hazugsággal és hamis személyiséggel kezd neki, amit a túl őszinte és naiv társa Hastings kapitány kicsit elítél. Ahogy egyre többet tud meg, úgy bontakozik ki előttünk is az eset minden részlete, a lehetséges gyilkosjelöltek jelleme. A végén az írónő még egy kis elterelő csavart is bedob a megoldás előtt, amit természetesen a szokott módon Poirot tár elénk az ügy érintettjeit egybegyűjtve, leleplezve minden részletet és a gyilkos kilétét is. Maga a gyilkos kiléte kicsit meglepett, mert valahogy nem sikerült rájönnöm (bár a gyanúsítottjaim között volt), pedig tényleg csak a pszichológián múlt a megoldás.

A történet egyik érdekessége, hogy Hastings kapitány meséli el maga naiv, angol úriember, hétköznapi gondolkodású módján. Így követhetjük, hogy ő hogyan vélekedik a dolgokról, ahogy egyébként más egyszerű ember is tenné, és vele együtt próbálunk rájönni a dolgok nyitjára. A másik érdekessége a regénynek, hogy itt feltűnnek egy Poirot könyvhöz szokatlan, „elképzelt” párbeszédek a címben jelzett kutyával, aki egy Bob névre hallgató aranyos foxi. Ezeket eleinte furcsa volt olvasni egy krimiregényben, viszont feldobták kicsit a hangulatot és egy kis humort vittek a történetbe.

Ismét egy szórakoztató Poirot könyv, aminek végigkövethettem az eseményeit és találgathattam a rejtélyeinek a megoldásait, megfűszerezve ezen kívül egy kis különcséggel is, talán Poirot személyének kiemelése miatt, vagy épp a különcsége miatti tiszteletből.

Történet: 5/5 pontból

Karakterek: 5/5 pontból

Kedvenc karakter: Poirot, Hastings kapitány, Peabody kisasszony, Charles Arundell

Tetszett: Poirot nyomozási módszere; Bob, a foxi; az eset végén a kis csavar és a megoldás

Nem tetszett: -

Borító: 5/5 pontból

Kiadás: Európa Kiadó, 2011.

Oldalszám: 336

Nőnapi, 50%-os akció a Geopen kiadónál!

A Geopen kiadó a közelgő Nőnap alkalmából március 10-ig 50% kedvezménnyel kínálja pár könyvét.

Olyanokat mint:

Michelle Moran: Madame Tussaud

Ki ne hallott volna Madame Tussaud-ról, akinek világhírű londoni panoptikumában manapság turisták milliói fordulnak meg? És ki hallott már Marie Grosholtzról, a svájci származású, ambiciózus fiatal nőről, aki az 1700-as évek végén Párizsban élt? Pedig a két személy egy és ugyanaz.

A tehetséges Marie nagybátyjától tanulja meg a viaszszobor-készítés minden titkát. A család panoptikumot tart fenn Párizsban, és a népszerű intézménybe csak úgy özönlenek a látogatók, hiszen ez nem afféle múzeum: itt mindig az aktuális események főszereplőit láthatják viszont, viaszból megformázva. Eseményekben pedig ez idő tájt nincs hiány. Franciaországot éhínség sújtja, a királyi családot és az arisztokráciát mind hevesebb gyűlölet övezi, és rövidesen kitör a forradalom. Marie-nak, aki nem csupán a királyi családdal áll közvetlen kapcsolatban, de a forradalmi vezetők többségét, köztük Robespierre-t, Marat-t, Desmoulins-t, Lafayette-et is jól ismeri, ügyesen kell lavíroznia a napról napra változó politikai helyzetben. Fejek hullanak, tombol a terror, az emberi élet mit sem ér. A véres leszámolások közepette Marie is megalkuvásokra kényszerül, ám eljön a perc, amikor szembeszáll a kegyetlen hatalommal – és csak a szerencsén múlik, hogy ez a döntése nem a guillotine alá juttatja, hanem végül is a híres Madame Tussaud-vá teszi.

Kenizé Mourad: Az arany és az ezüst városában

A nagyszabású történelmi freskó színhelye a független észak-indiai Audh állam, amely a 19. század közepén élte fénykorát. Fővárosát, Lakhnaut, méltán illették „az arany és az ezüst városa” címmel: a megtisztelő névre pompája tette érdemessé és az a harmónia, amelyben hinduk és muzulmánok éltek itt együtt.

Ebben a pazar, varázslatos környezetben ível fel annak a rendkívüli asszonynak a sorsa, aki Muhammadiból Hazrat Mahallá lett, mert a király negyedik feleségeként fiút szült az uralkodónak. Az érzékeny, fogékony nő azonban túllát a hárem falain, és megérintik a brit gyarmati uralom terjeszkedése elleni indulatok. A nemzeti öntudat vonzza őt egyre jobban Dzsai Lal rádzsához, a király rettenthetetlen és büszke katonai vezetőjéhez.

Kettejük szenvedélyes szerelmének történetén keresztül bontakozik ki előttünk India egyik legizgalmasabb történelmi korszaka, a mozgalommá terebélyesedő népfelkelés és a szipojlázadás. És mindenekelőtt egy bátor, hősies asszonynak az élete, aki elsőként lépett az India felszabadításához vezető útra.

Sara Fawkes: Amit csak Ő akar

Lucy Delacourtnak nem álmai netovábbja a mostani beugró állás, de legalább fizetni tudja a számláit… egyelőre. Napjai fénypontja a reggeli liftezés: sikerül mindig úgy időzítenie, hogy mindennap láthassa a jóképű ismeretlent.

De minden megváltozik, amikor egyik reggel az idegen a liftben elcsábítja a meghökkent Lucyt. Rá nem jellemző módon a lány ellenkezés nélkül megadja magát, és még csak nem is sejti, hogy buja kalandja a titokzatos férfival, akinek még a nevét se tudja, érzéki élmények egész sorozatát indítja el és örökre megváltoztatja az életét.

Stb.

Link: http://www.geopen.hu/hirek/nonapi_50os_kedvezmeny